Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nagy csatában született meg a döntetlen

Mindkét játékrészben nyújtott fegyelmezett, és céltudatos játékkkal kétgólos hátrányból egyenlített labdarúgó csapatunk, a nagy csatát hozó, igazi rangadói hangulatot produkáló találkozón.

A közönség is ráérzett, hogy érdemes kilátogatni erre a találkozóra, több mint százan voltak a Verseny utcában.

PVSK-Alpassport Siklós 2-2 (0-1)

Baranya Megyei bajnokság, I. o., 5. forduló, Pécs, PVSK Sportcentrum, 115 néző

Góllövő: Hornyák (Öngól), Varga D., illetve, Marton, Nagy Kr.

Vezette: Kreskai Tamás (Horváth György, Gellai Ákos)

PVSK: Dr. Győri - Neubauer, Cseresnyés (Takács), Tóth G., Pólics - Nagy B. (Varga D.), Pánovics (Nagy R.) - Eichardt, Király, Nagy G. - Tavali. Vezetőedző: Szabó Zsolt

I.félidő:

Tornyos sérülés, Vida pedig eltiltás miatt nem léphetett pályára a PVSK-ban. Mindkét csapaton érződött a feszültség, ezért inkább a biztonságra törekedtek az együttesek. A PVSK kezdett jobban, a 7. percben Tavali keverte meg a vendégek védelmét, de az utolsó pillanatban egy védő belelépett a kapura tartó lövésbe.

14. perc: Nagy B. nagy lövése a bal kapufa mellett hagyta el a játékteret.

20. perc. A 16-osnál ügyesen átemelte a labdát a tisztán álló Pánovics elé, aki 9 m-ről fölé lött, nagy helyzet volt.

30. perc: A felezőnél Pánovics rúgást kapott, a labdát még továbbította Tavalinak, akinek 14 m-es lövését hárította a vendégek kapusa. Az eset után Pánovics nem tudta folytatni a játékot, helyére Nagy Ricsi állt be.

A 45. percben megszerezte a vezetést a Siklós. Mintegy 30 m-ről jobb oldalról szabadrúgást végzett el a vendégcsapat. A magasan beívelt labdára Marton rontott rá, és mintegy két méterről, a jobb kapufánál, a hálóba pofozta a labdát, 0-1!

II. félidő:

A játékrész elején vezetése birtokában, inkább a Siklós birtokolta többet a labdát, néha beszorultunk a kapunk elé.

58. perc: Tavali egy cselsorozattal egészen a vendégek ötöséig cselezte magát, de valahogy elpuskáztuk a helyzetet.

67. perc: Takács 19 m-re szabadrúgása után a kapusról kipattanót, Eichardt az oldalhálóba lőtte az ötös sarkáról.

A 72. perc: Nagy Mihály a büntetőterület előtt, jobb oldalon teljesen tisztán kapta a labdát, csinált egy cselt, majd még egyet, és kilőtte a kapu jobb oldalát, 0-2!

Két perc múlva, Hornyákról saját kapujába pattant a labda, öngól, ezzel felcsillant a remény, 1-2!

A PVSK nagy erőket mozgósított az egyenlítésért. Dicséretes, hogy a fiúk nem adták fel, és az utolsó percig küzdöttek. Ennek meglett az eredménye, a 81. percben Varga D. egyenlített, 2-2!

A 88. percben érdekes jelenet játszódott le a pályán. A kapujából Szabó messze kifutva felrúgta Tavalit, de talán a labdát érte el előbb. Kreskai azonnal piros lapot mutatott fel neki, mivel utolsó embernek ítélte a csatárt. Majd konzultált a partjelzővel, és visszavonta a kapus kiállítását, ezúttal a „Megyei VAR” jól működött.

A győzelemért is harcoltunk, ami most nem sikerült.

A más programot választó nézők sajnálhatják, hogy nem jöttek ki erre a találkozóra, pedig az időjárás is rendkívül kedvező volt. A jelenlévők, bár nem láthattak sok kapura lövést, de az ebben az osztályban jellemző, elsősorban a hihetetlen lelkesedés, és a küzdelmes párharcok miatti izgalmak azért megvoltak. A küzdésben most a PVSK volt jobb, és hátrányból egyenlítve, megőrizte veretlenségét, talán közelebb állt a győzelemhez is, ezért rászolgált a döntetlenre.

Szabó Zsolt vezetőedző, PVSK: Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert küzdésből jelesre vizsgázott a csapat. A sok hiányzó ellenére volt tartásunk, és a mezőnyben kiegyenlített volt a játék. Az más kérdés, hogy nem szabad ilyen buta gólokat kapni. A Siklós egy jól összerakott csapat, tudtuk, hogy nehéz meccs lesz. Annak külön örülök, hogy megőriztük veretlenségünket, de több gólhelyzetet is kialakíthattunk volna. Azt megjegyzem, hogy a játék-minőségben lehettünk volna jobbak. Ez a meccs megfelelt annak az elvárásnak, hogy az első és második játszott egymással. Ezzel a mérkőzéssel is megmutattunk erőnket, hogy bárki ellen győzelmi eséllyel léphetünk pályára, és az élmezőnyhöz tartozunk.

Bíró Ferenc vezetőedző, Alpassport Siklós: "Ma futballmérkőzésre készültem. Erre azt vettem észre, mintha a Bohém rapszódián lennék. Csak a főszereplők voltak mások. Maradjunk annyiban, én jobban szeretem, ha Fischer Norbi és Magda anyus a főszereplők! Gondoljon mindenki, amit akar!"




Kapcsolódó hírek

Szombaton a Siklóst fogadjuk a Verseny utcában

A Komlón győztes labdarúgó csapatunk az idei bajnokság meglepetés-csapatát, a repülő rajtot vevő, a legutóbbi fordulóban a Nagykozárt is verő, és jelenleg listavezető, Siklós együttesét fogadja.

Elolvasom 2026.09.24. 08:58

Események

2026. szeptember

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret Következő hónap