Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Szombaton a Siklóst fogadjuk a Verseny utcában

A Komlón győztes labdarúgó csapatunk az idei bajnokság meglepetés-csapatát, a repülő rajtot vevő, a legutóbbi fordulóban a Nagykozárt is verő, és jelenleg listavezető, Siklós együttesét fogadja.

Ez amolyan „hatpontos” találkozó lesz, fontos mérkőzés, hiszen ha nyerünk, nekünk is tíz pontunk lesz, beérjük a Siklóst. Ráadásul ez lenne az idei első hazai bajnoki győzelmünk.

Szabó Zsolt vezetőedzőtől azt is megkérdeztük, mit vár a hétvégi találkozótól. – A bajnokság elején kevesen gondolták volna, hogy ez a két csapat lesz majd a tabella élén, és rangadónak lép elő ez a meccs. Bár a hazai pálya előnye mellettünk szól, nem lesz könnyű mérkőzés, mivel a jó formában lévő, nagyon masszív siklósi csapat alaposan meg tudja nehezíteni minden együttes dolgát. Ráadásul családi vonatkozása is lesz a mérkőzésnek, mivel testvérem Siklóson véd, de presztizs okokból több játékosunknak is fontos lesz ez találkozó. Sajnos, a Komlón kiállított Vida nem játszhat. Természetesen a gólhelyzeteinket, ha adódnak, maximálisan ki kell használnunk. Ezért támadó szellemben fogunk játszani, a három pontért szállunk harcba, bízom az idei első hazai bajnoki győzelmünk megszerzésében.

A PVSKAlpassport Siklós labdarúgó mérkőzés szombaton 16 órakor kezdődik Pécsett, a PVSK Sportcentrumban.

Események

2026. szeptember

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret Következő hónap