Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A Mohács ellen nincs győzelmi kényszer, de jó lenne nyerni

A Szederkény ellen kissé nehézre sikeredett győzelem után a listavezető otthonában kellene a javuló formát bravúrgyőzelemmel bizonyítania a PVSK labdarúgócsapatának.

Toma Árpádtól, a csapat szakmai vezetőjétől azt kérdeztük, mi az elvárás az együttessel szemben Mohácson, és mit várhatunk szombaton. - Természetesen csodát senki ne várjon, hiszen a hazai csapat még veretlen, és nagyon komoly céljai vannak a feljutást illetően - kezdte mondandóját Árpád, majd így folytatta: - Az is biztos, hogy nekünk nagyon jól jött a győzelem a Szederkény ellen, hiszen az önbizalmat is javította, és talán növelte is ez a siker. Persze azt is mondhatjuk, hogy a két csapat helyzetét figyelembe véve ez a győzelem elvárás volt, taktikailag és a csapategység tekintetében is fegyelmezettek voltunk, de előfordultak hibák is. Az első gólig kicsit kapkodó volt a játékunk, majd a második gól némi megnyugvást hozott, de a szederkényi találat után megint visszatért az idegeskedés, végül nyertünk, és ez a lényeg.

Az őszi fordulón a Mohács nyert 1-4-re

A Mohács ellen, tekintettel a bajnoki szereplésükre, nincs győzelmi kényszer, ez talán megnyugvást ad, és egy ilyen jó csapat ellen a bizonyítási vágy is megkétszereződhet. Dienes Andris visszatér, vele a védelem erősödhet, vannak apró sérülések, de ezek szombatig rendbe jöhetnek. Egy iramos meccset várok, ahol mindent megteszünk a sikerért, és bármi legyen is az eredmény, emelt fővel távozhassunk. Mivel eddig műfüvön edzettünk és játszottunk, most pedig füvön lesz a mérkőzés, ezt is szoknunk kell, ezért a héten többször is már a füves pályán edzettünk - fejezte be Toma Árpád.

A Mohács elleni találkozó is zártkörű lesz, és 14:30-kor kezdődik a mohácsi Újvárosi Stadionban.




Kapcsolódó hírek

A végén izgulhattunk a három pontért

Az első sípszótól a mérkőzés lefújásáig gólratörően, és minden idegszálával a győzelemre törekedve, de a kelleténél több hibával játszott a PEAC elleni vereséget feledtetni akaró PVSK labdarúgócsapata a Szederkény elleni találkozón. Az igazi izgalmak mérkőzés végére maradtak.

Elolvasom 2021.02.27. 17:54

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap