Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Tiszta fejjel a szurkolóinkért!

Az idegenbeli vereség után szombaton saját pályánkon folytatódik a bajnoki döntő. Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk is hálás a szerdán is fantasztikusan szurkoló drukkereinknek, akiknek a támogatást győzelemmel akarják meghálálni.

Az NKA Pécs elleni első döntős összecsapás első félideje után nem hittük volna, hogy bármi nagyobb baj lehetne. Aztán jött egy pocsék harmadik negyed, és a hajó elment. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy egyelőre még csak egy csónak. A finálé ugyanis három nyert meccsig tart, közel sincs tehát még vége semminek, sőt, leginkább most kezdődik még csak a java. Persze az is biztos, hogy hazai pályán szombaton este sokkal jobb játékra lesz szükségünk, ha egyenlíteni akarunk a párharcban.

Türelem és alázat. Ez volt a tervünk szerdán, és az első félidőben jól is működött – mondta vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics. – A harmadik negyed volt kritikus számunkra, ott nagyon gyengék voltunk. Itt nem elég 15-20 percig türelmesnek lenni és koncentrálni, az elejétől a végéig kell tartani ugyanazt a szintet. Szerdán semmi sem működött. Gyenge napot fogtuk ki, a hárompontos dobásaink nem ültek, Harlernek sem ment a játék és nem volt senki, aki a hátára tudta volna venni a csapatot.



Mivel számszerűen is rosszul nézett ki a végeredmény, megkérdeztük edzőnket, ez mit vetíthet előre.

Annak, hogy ekkora lett a végén a különbség, nincs jelentősége – vágta rá Szekulovics. – Itt a döntőben teljesen mindegy, hogy egy ponttal nyersz, vagy harminccal, mint ahogyan egy szoros vagy egy sima vereség is ugyanannyit ér. Most egy dolog lebeg a szemünk előtt, hogy szombaton megvédjük a saját pályánkat. Számunkra szerintem az egész széria legfontosabb meccse lesz ez. Egyenlíteni kell!

Vezetőedzőnk nem tudott elmenni szó nélkül amelett sem, hogy drukkereink milyen varázslatos atmoszférát teremtettek még idegenben is.

Azért nyilatkoztam az első meccs után, hogy szégyellem magam, mert a szurkolóinktól rengeteget kaptunk szerdán – mondta vezetőedzőnk. – Még a meccs után sem volt egyetlen rossz szavuk sem hozzánk. Ez is azt mutatja, hogy mennyire erős a PVSK család, ezért is akarjuk megmutatni nekik, hogy mennyire tudunk értük küzdeni.

Ezzel maximálisan egyetértett csapatkapitányunk, Bíró Olivér is, aki a playoffban eddig együttesünk egyik legjobbja volt.

Tartozunk a szurkolóinknak, hiszen parádés hangulatot teremtettek idegenben is, és még egy ilyen meccs után is a támogatásukról biztosítottak minket – mondta Bíró. – Az első meccsen rossz napot fogtunk ki, talán az egész szezonban a legrosszabbat, főleg támadásban. A második félidő elején képtelenek voltunk betalálni, ettől a védekezésünk is szétesett és átrohantak rajtunk. Most az a lényeg, hogy elsősorban fejben kell rendbe tenni magunkat, egy kicsit ki kell tisztítani a gondolatainkat. Szombaton nyerni kell, hogy 1-1-ről fordulhassunk, az onnantól már egy teljesen más helyzet lesz.



Az már biztos, hogy a Szamosi Nándor Sportcsarnokban minden szabad helyen ülni, vagy állni fog valaki, az összes jegy elkelt ugyanis a döntő második meccsére. A szurkoláson és az atmoszférán tehát semmi sem fog múlni, de annak sem kell lemaradnia a meccsről, akinek esetleg már nem jutott belépő, hiszen a PVSK Youtube-csatornáján, szokás szerint élőben közvetítjük majd az NKA Pécs elleni csatát.


Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap