Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Szita Márton: sok minden szólt a PVSK mellett

Minél többet szeretne játszani, éppen ezért a B csoportos szereplésre nagy lehetőségként tekint 20 éves új szerzeményünk.

Második nyári igazolásunknak nem kellett Pécs-térképet küldenünk a szerződése mellé, hogy idetaláljon majd az első edzésre, hiszen a 20 esztendős Szita Márton az elmúlt hat évet az NKA csapataiban töltötte. Az utánpótlás korosztályokban évről évre remek teljesítményt nyújtott – az NKA 2024-es junior bajnokcsapatában a döntőben az Akadémia legjobbja volt –, ráadásul az elmúlt két szezonban már a felnőtt A csoportban is pályára léphetett néhányszor. A 194 centi magas, 3-as poszton bevethető Szita Mártontól azt kérdeztük meg elsőként, miért döntött úgy, hogy új fejezetet nyit pályafutásában.


Azért döntöttem a váltás mellett mert úgy gondolom, az én koromban a legfontosabb az, hogy játszani tudjak, kapjak játéklehetőséget, minél több tapasztalatot szerezzek – vágta rá új szerzeményünk. – A PVSK mellett sok minden szólt. Egyrészt már 6 éve Pécsett élek és nagyon megszerettem a várost, valamint a barátaim nagy része is pécsi, egyetemre is ide járok. Ez az egyik része. Viszont ami még fontosabb, hogy úgy érzem, szakmailag is jó munka folyik a PVSK-nál. A döntésnél az is sokat nyomott a latba hogy Sértő Ádám vezetőedzővel már azóta ismerjük egymást, hogy Pécsre kerültem.


Bár az élvonalban még nincs sok meccse, de azért mégis adja magát a kérdés: nem érzi-e visszalépésnek, hogy a B csoportba szerződik.

A B-csoportot egyáltalán nem visszalépésként látom, sokkal inkább egy lehetőségként. Egy felnőtt bajnokságban is nagyobb szerep hárulhat rám és megmutathatom mire vagyok képes. Saját magamtól azt várom el, hogy mindennap a maximumot hozzam ki magamból az edzéseken és meccseken is, és segíteni tudjam a csapatot a győzelemben. Ebből kifolyólag a szurkolók is erre számíthatnak tőlem. Küzdeni fogok a pályán és mindent kiadok magamból! Hajrá, Pécs!



Nyilvánvalóan Szita Mártonnak és vezetőedzőnknek, Sértő Ádámnak sem kell majd névjegykártyát cserélnie egymással, hiszen már évek óta ismerik egymást. Talán nem is meglepő, hogy épp az ő megszerzését kapacitálta edzőnk.


Marcit már egészen kiskora óta ismerem és végigkövettem utánpótlás éveit – árulta el Sértő Ádám. – Jó adottságokkal és mentalitással rendelkező játékos, aki emellett az U20-as szabályba is belefér, ami nagy előny neki és a csapatnak egyaránt. Úgy gondolom, hogy az előző szezon alapján kijelenthetjük, minden játékosunk fejlődött, előre lépett, ami egy jó visszajelzés számunkra. Marci is ezzel a szándékkal érkezik hozzánk. Várom már a közös munkát!


Események

2026. június

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap