A mai sorsoláson eldőlt, a Pécsi VSK-PANNONNPOWER ellenfele a KTE-Duna Aszfalt lesz a Zsíros Tibor Magyar Kupa negyeddöntőjében.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is nyolcas döntőre kerül sor a Magyar Kupában. A helyszín ezúttal nem Pécs lesz, de ezt feltehetőleg szurkolóink sem bánják, hiszen a szabályok szerint semleges pályán kell megrendezni az eseményt, csapatunk pedig résztvevőként lesz jelen a nyolcas döntőn!
A rangos összecsapásoknak 2015-ben a budapesti Tüskecsarnok ad otthont február 19-21-én. A mérkőzések közül többet is (de nem mindet!) az MTVA élőben közvetít majd. A résztvevő csapatok köre már december 19-én kiderült, amikor is már csak az volt a kérdés, hogy a Pécsi VSK-PANNONPOWER – Naturtex-SZTE Szedeák mérkőzést ki nyeri, hiszen ezen összecsapás győztese biztosította helyét a legjobb 7 között a bajnokság alapszakaszának első köre alapján. Nyolcadik csapatként a Zsíros Tibor Magyar Kupa Döntőn pedig természetesen a Szolnok csatlakozik majd a bajnokság jelenlegi legjobbjaihoz.
A párosításokat ma 11 órakor sorsolták az MKOSZ székházában. A sorsolás eredménye szerint az alábbi mérkőzésekre kerül sor a Zsíros Tibor Kupa Döntő első napján:
---
Kaposvári KK - Szolnoki Olaj KK
TLI-Alba Fehérvár - Soproni Sördögök
Falco-Trend Optika KC Szombathely - Atomerőmű SE
PVSK-PANNONPOWER - KTE-Duna Aszfalt
Forrás: pvsk.panthers.hu
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-