Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Sopronban jön a folytatás

A szolnoki vendégjátékunk után újabb idegenbeli meccs vár ránk a bajnokságban.

Ritka az, amikor vesztes bajnoki után is önbizalommal telve készülhet az újabb feladatra egy csapat. Márpedig most épp ilyen helyzetben van Dragan Alekszics vezette gárdánk, hiszen legutóbb a Szolnoki Olaj vendégeként ugyan vereséget szenvedtünk, azonban annak mikéntje joggal tölthetett el minket sokkal inkább pozitív, mintsem negatív érzetekkel. Nyilván nem arra kell gondolni, hogy a húsz pont feletti hátrány olyan jól nézett volna ki, azonban az, hogy innen is vissza tudtunk jönni a meccsbe a hajrában, és végül egy egylabdás meccsen maradtunk csupán alul, jelzi, hogy senki sem vehet félvállról minket.

Persze szó se róla, sokkal jobb lett volna negyedik győzelmünket bezsebelni, de erre most is meglesz az esélyünk, vasárnap este, Sopronban. Ami már csak azért is lenne nagy fegyvertény, mert az már kirajzolódni látszik, hogy a mezőny rendkívül együtt van, így minden egyes idegenbeli sikernek hatalmas jelentősége lehet majd az alapszakasz végelszámolásánál.


A Sopron egy meccsel kevesebbet játszott eddig mint mi, két győzelem mellett három vereséget számlálnak a kisalföldiek. Azonban épp a napokban érkezett hozzájuk erősítés, akit ráadásul be sem kell nagyon mutatni nekünk. Quincy Diggs igazolt ugyanis Sopronba, aki korábban már nálunk is bizonyította, hogy bizony meccseket is képes eldönteni a légiós.

Ezzel együtt is okunk van ugyanakkor a bizakodásra, hiszen az előző négy bajnokink kifejezetten jól sikerült. Az eredmények mellett pedig az is pozitívum, hogy egyre több szép dolgot tudunk mutatni a pályán. Itt az újabb esély arra, hogy bizonyítsuk mindezt.




Kapcsolódó hírek

Hajszálra a csodától

Az utolsó negyedben a Szolnok már 21 ponttal is vezetett ellenünk, azonban a végén Gordon így is a győzelemért emelhetett rá egy triplát, amely végül nem ment be.

Elolvasom 2021.10.17. 20:22

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap