Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Salgótarjánban javíthatunk

Szombaton idegenben lép pályára NB I. B-s csapatunk, amely két vereség után léphet egyet előre.

Igazán jó sorozatot tört meg az utóbbi két forduló az NB I. B Piros csoportjában szereplő együttesünk számára. Andrija Csirics tanítványai ugyanis előbb a Veszprém, majd a Vasas Akadémia ellen maradtak alul. Az önbizalmunkat azonban nem is annyira önmagában a két vereség, sokkal inkább azok módja kezdhette ki valamelyest, hiszen mind a két találkozón nagyon sima vereségbe szaladtunk bele.

Most azonban egy olyan összecsapás következik, ahol joggal bízhatunk abban, hogy visszatalálunk a sikerek útjára, Salgótarjánba látogatunk ugyanis. Márpedig szombati ellenfelünk számára eddig nem alakul túl jól a szezon, nyolc mérkőzéséből hetet is elveszített, így nem meglepő, hogy az utolsó előtti helyen áll.


Győzni kell tehát, ami, ha összejön, stabilizálhatja helyünket a középmezőnyben, ami azért lenne nagyon jó, mert nem hátra, hanem előrefelé lehetne pillantgatni utána.




Kapcsolódó hírek

Túl nagy falat volt a Vasas

Gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt NB I. B-s csapatunk bajnokija, ezúttal nem volt esélyünk a győzelemre.

Elolvasom 2021.11.15. 20:25

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap