Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Rangadó jön idegenben

Szombaton a tabella negyedik helyén álló Jászberény vendégei leszünk, idegenben is folytatnánk jó sorozatunkat.

Szó se róla, itt a bajnokság elején alaposan belaktuk a Szamosi Nándor Sportcsarnokot, hiszen bár, még csak négy forduló ment le a szezonból, előző három mérkőzésünket hazai környezetben vívhattuk meg. És ha már saját közönségünk támogatását élvezhettük, az első körös, ceglédi győzelem után három további sikert könyvelhettünk el. Vége azonban a jó világnak – legalábbis képletesen –, hiszen ezúttal már utaznunk kell, szombaton ugyanis Jászberényben van jelenésünk.

És bizony a tabellára pillantva közel sem ígérkezik könnyed edzésnek soros bajnokink, hiszen a szezont szintén jól kezdő riválisunk jelenleg a negyedik helyet foglalja el a táblázaton. A Jászberény a TF, a Budafok és a Salgótarján ellen is nyert, míg eddigi egyetlen vereségét a Nyíregyházától szenvedte el, igaz azt épp hazai pályán.


Nagyon örülök, hogy ilyen jó szériában vagyunk, hiszen az első négy bajnokinkat megnyertük – mondta el a mérkőzésre hangolódva vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics. – Ezek a sikerek nagyon fontosak, látszik, hogy jó úton haladunk. Itt jegyezném meg, hogy a három hazai győzelemben nagyon sokat segített a B-közepünk, nagyszerű volt a szurkolás minden alkalommal.



Trénerünk azt is hozzátette, szerencsére nincs szükség arra, hogy külön motiválja a játékosait, ugyanis mindenki profin dolgozik. Ahogy fogalmazott, Ceglédre is úgy utazott el a csapat, hogy tisztában volt az ellenfél erejével, de így is magabiztos győzelmet arattunk, így ezúttal is bizakodva várja a hétvégét.

A Jászberénynek nem nagyon van magas centere, ez számunkra előnyt jelenthet – mondta Szekulovics. – A legfontosabb az lesz, hogy a védekezésünk jól működjön. Ha így lesz, akkor nem lehet nagy baj.

A legutóbbi, Nyíregyháza elleni meccsünkön remekelt magasemberünk, Mokánszki Máté, aki ennek köszönhetően önbizalommal telve várja a folytatást.

Legutóbb próbáltam nagyon fókuszált lenni, meg akartam mutatni, hogy mire vagyok képes, hiszen a nevelőcsapatom ellen játszottunk – árulta el Mokánszki. – Ezt a plusz energiát igyekeztem a társakra is átragasztani. Jól járattuk a labdát, csapatként nagyon jól mozogtunk együtt. Bízom benne, hogy ez a jó teljesítmény kihat majd a következő mérkőzéseinkre is.





Kapcsolódó hírek

107-et számoltunk a Nyíregyházára

Szép megoldások támadásban és több kiemelkedő egyéni teljesítmény járult hozzá szezonbeli negyedik győzelmünkhöz, ráadásul zsinórban harmadszor dobtuk túl a száz pontot.

Elolvasom 2023.10.13. 19:54

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap