Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Óriási fordítással vertük a Körmendet

Bár az utolsó negyed előtt még 10 ponttal vezetett a Körmend, a záró felvonásban extázisban védekeztünk, és végül, óriási izgalmak után meg is fordítottuk a meccset.

Biztosan sokaknak ismerős az érzés, amikor a karácsonyfa alatt már csupán egyetlen ajándék maradt kibontatlanul. Nem tudjuk mi van benne, de reménykedünk, hogy az, amire a legjobban vártunk. Valahogy így éreztük magunkat a Körmend elleni meccs előtt. Előre nyilván nem tudhattuk, hogy mit hoz majd, de nagyon bíztunk a győzelemben. És bíztak szurkolóink is, akik ugyan nem lehettek ott a lelátón ezúttal sem, azonban tettek róla, hogy a csapat úgy érezhesse, mégis ott vannak. Kilógatták ugyanis zászlóikat, hogy ha felpillantanak az üres lelátóra Budimirék, mégiscsak úgy érezhessék, nem is olyan üresek azok a székek.

Ferencz Csaba aztán nagyon gyorsan igyekezett tenni arról, hogy azért túlzottan ne éljük bele ebbe magunkat a győzelembe, ugyanis két perc sem kellett ahhoz a körmendi ikonnak, hogy két triplát is berámoljon a gyűrűnkbe. Az azonban, hogy 2-8 állt az eredményjelzőn, nem hatott ránk bénítólag. Meleg például nagyon nagy kedvvel játszott, villámgyorsan gyűjtött össze 7 pontot. De a védekezésünk is kezdett magára találni, labdákat szereztünk, kontráztunk, és az első negyed felénél már 18-12 volt az állás, vezettünk hat ponttal. Egy menetrendszerűen érkező vendég időkérés azonban megtörte a lendületünket. Egy perc alatt kiegyenlített a Körmend, így Alkeszicsnek is magához kellett rendelnie az övéit. Ez is hatásos volt, ugyanis sokkal összeszedettebb képet mutattunk, mint az időkérés előtti bő egy percben. Ez az első negyed megnyeréséhez elegendő is volt, még, ha a három pontos előny sok minden is volt, csak épp megnyugtató nem. Mi sem támasztotta ezt alá jobban, mint az, ahogyan a második negyed indult. A Körmend Ferencz és Mosley kosaraival pillanatok alatt vezetéshez jutott, de mire feleszmélhettünk volna, már 26-33 volt az állás. Nem is csoda, hogy vezetőedzőnk második időkérése közben bizony Alekszics hangjától zengett a Lauber Dezső Sportcsarnok. Ideig, óráig hatásos is volt a fejmosás, sikerült ismét döntetlen közelire tornázni az eredményt, azonban a félidő hajrája megint a vendégeké volt. Ebben mondjuk az is vastagon benne volt, hogy nem nagyon ütöttünk be taktikai faultokat – Ferenczék viszont könnyű kosarak sorozatával terhelték a gyűrűnket. Ez láthatóan bosszantotta is Alekszicset, aki sok cserével igyekezett változtatni a játék képén. A félidő utolsó kosara végül a miénk volt, azonban Ruják duplája csak arra volt jó, hogy 5 pontra felzárkózzunk.

A nagyszünet utáni első perc aztán megmutatta, hogy biztosan nem lesz könnyű a második félidő sem. A Körmend nagy rössel kezdett, és tíz ponttal meglépett, így 42-52-t követően elkezdhettünk nagy erőkkel futni az eredmény után. Az egyetlen szerencsénk az volt, hogy a Körmend sem játszott jól. Sőt, kifejezetten sok hibával, így volt lehetőségünk arra, hogy elkezdjünk zárkózni. Sikerült is három pontra visszaküzdenünk magunkat, azonban, mintha megrettentünk volna a lehetőségtől, újra nagyon fájó eladott labdák jöttek. Mócsán pedig kintről büntetett, így a 27. percben már ismét tíz volt oda. Később pedig volt az még több is. csupán Lewis nagy nehezen kibrusztolt kettesének köszönhettük, hogy az utolsó negyedre „csak” mínusz tízzel kellett fordulnunk. A kétperces szünetben azonban történhetett valami, ugyanis mintha egy teljesen másik csapat jött volna ki PVSK-mezben a záró felvonásra. Tényleg, mintha vért ittunk volna. Óriási odaadással védekeztünk, elől pedig elkezdtek ülni a dobásaink is. Két és fél perc alatt fel is jöttünk 71-74-re. A vendégek időkérése sem vetette vissza a játékkedvünket, a negyed felénél már egál volt az állás. Sőt, három és fél perccel a vége előtt már 81-80-ra vezettünk! Innen pedig jött bő két és fél percnyi gólcsend, amiben elsősorban a parádés védőmunkát bemutató Demeter Attilának volt oroszlánrésze. Demeter labdákat szerzett, sapkákat osztott ki, és a csapat élére állt. Kár, hogy közben sorra maradtak ki a mi lehetőségeink is. Egészen az utolsó percre. Amikor erre fordultunk, Funderburk dobott kosarat faulttal együtt – igaz a büntetőt kihagyta. Szerencsére ez azonban már nem volt sorsdöntő momentum. Ugyan a vendégek még kétszer is támadhattak azért, hogy legalább hosszabbításra mentsék a meccset, ez végül nem sikerült nekik.

Pazar utolsó negyedünknek köszönhetően sikerült tehát fontos mérkőzést nyernünk. És a karácsonyfa alatt maradt, utolsó, még fel nem bontott ajándékot kicsomagolva azt találtuk benne, ami a szívünk vágya volt. Egy csodaszép győzelmet!

Dragan Alekszics: - Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez! Húsz nap alatt már kilenc meccset kellett játszaniuk, ami tele volt hullámvölgyekkel. Amikor frissen kezdtük a mérkőzést, akkor jól ment a játék, aztán ahogyan fáradtunk szétesett a támadásunk, majd a védekezésünk is. A végén sikerült nyernünk, mert hittünk benne, harcoltunk az utolsó percig. De ez nem volt egyszerű, mert a Körmendnek is ez volt a célja. A végén nálunk volt több pozitív pillanat, ez döntött a javunkra. Remélem, hogy ki tudjuk pihenni magukat a következő, Oroszlány elleni meccsig.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap