Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nyíregyházán zárjuk a januári országjárást

Egymás után harmadik idegenbeli meccsünk következik, ezúttal a Nyírségbe látogatunk.

Egy debreceni és egy budapesti győzelem után látogatunk ma Nyíregyházára – bár az igazat megvallva az érkezésünk nem mai történet… Hogy pontosak legyünk, tegnapi. A nagyon nagy távolság, a hosszú utazás és a hétközi időpont miatt ugyanis már a meccset megelőző napon elutazott együttesünk, így a frissességgel nem lehet majd baj.

Keményen dolgoztunk az elmúlt napokban is, és hála istennek, jelen állás szerint Halász Ákost leszámítva mindenki egészséges – újságolta el vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics. – Bízom a csapatban, két kötelező győzelmet behúztunk, most sem más a célunk. Mokánszki Máténak biztosan érdekes lesz ez a derbi a nyíregyházi gyökerei miatt, de ősszel is remekül játszott nevelőegyüttese ellen, remélem ismét hasonló teljesítménnyel rukkol majd elő.



Október 13-án 107-93-ra nyertünk a Nyíregyháza ellen a Szamosi Nándor Sportcsarnokban, és való igaz, Mokánszki Máté alaposan begyújtotta a rakétáit azon a derbin, hiszen 23 pontjával csapatunk legeredményesebb játékosa lett.

Erős, dinamikus mérkőzésre számítok, de ha kontrollálni tudjuk a hazaiak támadójátékát, akkor szerintem nem lehet gond – mondta el Mokánszki. – Nem csak nekem lesz furcsa Nyíregyházán pályára lépni, hanem a csapattársaimnak is, hiszen az ottani csarnok nagyon más, mint a Szamosi. Nagyon tágas csarnok, nagy terekkel. Ettől persze nem kell megijedni, én is a legjobbakban bízom. Ősszel valóban jól ment a játék, de mindenki biztos lehet benne, hogy nem fogom túlvállalni magam. Ha arra van szüksége a csapatnak, hogy előtérbe lépjek, akkor megteszem, de ha inkább a társakat kell kiszolgálni, akkor abban fogok a maximumra törekedni.

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap