Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nem lehetünk elég hálásak a szurkolóinknak

Két mérkőzés után 1-1-re áll a bajnoki döntő, így kedden, az NKA otthonában nagy lépést tehet az egyik fél a bajnoki cím és a feljutás felé. A szombati, hazai győzelem után bravúrra készülünk.

Az biztos, hogy vasárnap volt mit kipihennie csapatunknak, hiszen egy nappal korábban, egy elképesztően kemény meccsen tudtuk legyűrni az NKA Pécset, ezzel pedig egyenlítettünk a döntőben. Ma azonban már a teremben izzadtak a fiúk ismét, hiszen a finálé pörög tovább, kedden este ismét meccs vár ránk, méghozzá idegenben.


Nehéz lesz ismét, de azt gondolom, hogy képesek vagyunk fordítani – adta meg az alaphangot vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics. – A játékosaim nagyon jól reagáltak az előző meccsen. Nem volt ugyan bennünk igazi bravúr-teljesítmény, a távoli dobásaink ismét gyengén mentek, de javítani tudtunk a védekezésünkön és most negyven percen át tudtunk koncentrálni. Igazi csapatmunkával nyertünk.



Szekulovics azt is hozzátette, hogy minden egyes meccsen jön valami új, amire igyekszünk felkészülni. Javítjuk azokat az apróságokat, amik nem működtek tökéletesen, és amellett, hogy a saját játékunkat csiszoljuk, az ellenfélből is felkészülünk, most is megpróbáljuk ezt tenni.

A Szamosiban legutóbb remek teljesítményt nyújtó Tóth Norbert úgy véli, aligha tudják igazán meglepni egymást a döntő résztvevői. Centerünk arról is beszélt, hogy nem lehetnek elég hálásak azért a pokoli hangulatért, amit szurkolóink teremtettek az első két meccsen.


Nagyon ismeri már egymást a két csapat – szögezte le centerünk. – Ami a legfontosabb volt, hogy fel tudtunk állni a padlóról. Összezártunk és átbeszéltük a problémákat. Annak ellenére, hogy a hazai meccset is görcsösen kezdtük, sikerült ezen átlendülnünk és a végén nagyon jó csapatteljesítménnyel nyernünk. Jókora adok-kapok van, mind a két oldalon sok a hullámvölgy, éppen ezért rendkívül fontos, hogy a szurkolóink mellettünk voltak akkor is, amikor igazán rosszul ment a játék. Ez rengeteget számít nekünk!


Rutinos játékosunk kitért a győzelemben kulcsszerepet játszó Németh András teljesítményére is.

Abban a pillanatban, ahogy az Akadémia beállt zónázni, jött Bandi és szétdobta a zónájukat – jegyezte meg mosolyogva Tóth. – Ez természetesen húzta magával az egész csapatot. Ez egyébként is nagyon fontos, hiszen mondtam már a finálé előtt is, ha a csapat stabil és mindig jön valaki, aki előre tud lépni, akkor tudunk igazán sikeresek lenni. Nagyon örülök Bandi jó játékának, ugyanezt kívánom neki a továbbiakban is, már csak azért is, mert az az egész csapatnak nagyon jó lesz!





Kapcsolódó hírek

Fantasztikus védekezéssel egyenlítettünk!

Bár a feldobás után nagyon beragadtuk, a pokoli hangulatot varázsoló szurkolóinknak köszönhetően legyőztük az NKA Pécset a Szamosiban, így 1-1-re módosítottuk a finálé állását.

Elolvasom 2023.05.20. 21:00

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap