Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Nehéz hazai meccs következik

Csütörtökön 18 órakor a Salgótarjánt fogadjuk, nem árt óvatosnak lennünk, mert vendégeink támadásban képesek extra teljesítményre.

Az NB I. B Piros csoportjának hetedik fordulójában szokatlan időpontban, csütörtök este fogadjuk a Salgótarján együttesét. Persze az, hogy ezúttal nem hétvégén lesz a bajnoki, nem csak nekünk, hanem vendégeinknek is furcsa lehet majd, így erre aligha foghat majd bárki, bármit. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy kemény csatára van kilátás, hiszen a Salgótarján az utóbbi fordulókban megmutatta, hogy a támadójátéka komoly veszélyeket rejt magában.

Legutóbbi két meccsén ugyanis soros ellenfelünk a TF és a Nagykőrös ellen is 100 pont fölé jutva tudott nyerni – nem mellesleg épp e két sikernek köszönhetően zárkózott fel a középmezőnybe, most épp a hetedik helyen áll 3 győzelemmel és ugyanennyi vereséggel. Számunkra azonban természetesen főként saját játékunk az, ami igazán fontos.



Az eddigi hat forduló során ugyanis megmutattuk, ha hozzuk a tőlünk várhatót, akkor nagy baj nem lehet. Ezzel együtt is érdemes lesz óvatosnak lennünk a Sakgótarján ellen, hiszen több olyan játékosa is akad riválisunknak, aki egymaga is képes eldönteni egy-egy meccset. Példának okáért egy régi ismerősünk, Dragasevics Veljko, aki a szezonban eddig csapat egyik legjobbja.

A mérkőzés szokás szerint 18 órakor kezdődik, jegyet előtte a helyszínen lehet vásárolni, egészen addig, amíg meg nem telik a Szamosi Nándor Sportcsarnok. Aki pedig valamiért lemaradna arról, hogy a helyszínen szurkoljon csapatunknak, a PVSK Youtube-csatornáján élőben nézheti majd a mérkőzést.




Kapcsolódó hírek

Remek védekezés, 101 dobott pont: megvan a hatodik!

Az elsőtől az utolsó percig remek játékkal arattunk közel ötven pontos győzelmet a Veszprém otthonában.

Elolvasom 2022.10.29. 19:46

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap