Az alig 20 éves Merkl Barna az eddigi edzőmeccseken bizonyította, hogy érdemes vele számolni – az pedig külön öröm, hogy személyében pécsi játékossal bővül csapatunk.
Szurkolóinknak már feltűnhetett az eddigi edzőmeccseken csapatunkban egy vékony, nyurga fiú, akit rendre pályára is küldött Szrecsko Szekulovics. Merkl Barna már a felkészülés rajtja óta velünk van, most pedig már hivatalosan is bejelenthetjük leigazolását. Merkl biztosan nem ismeretlen a sportág pécsi szerelmeseinek, hiszen az előző években is már a városban kosarazott, igaz pár utcával arrébb, az NKA színeiben.
– A nyár folyamán többször beszéltem Barnával, de az élet úgy alakította,hogy csak a felkészülés elejére dölt el,hogy nálunk folytatja a pályafutását– árulta el szakmai igazgatónk, Tóth Norbert. – A helyzet, elsősorban számára nem volt egyszerű, hiszen akkorra már kialakult a csapaton belüli hierarchia. Barna azonban felvette a kesztyűt és vállalta, hogy “alulról” indulva bizonyítja, helye van a csapatban és akár az aktív rotációban.
A 192 centi magas Merkl klasszikus irányító, az előző szezonban az NKA Universitas Pécs Zöld csoportban szereplő, második csapatában szerepelt, ahol 8 pontot, 2,7 lepattanót és 3,2 gólpasszt átlagolt. Tóth elmondása szerint a felkészülési időszakban nagyon jó jeleket mutatott, remekül reagált a Szrecsko Szekuloviccsal közös munkára.
– Barna fiatal és tehetséges játékos, potenciált látunk benne a jövőre nézve. Számára elsősorban a prioritást az U21-es csapat jelenti majd, de folyamatosan a felnőtt kerettel fog készülni a szezon során. Fizikálisan rendben van, de természetesen akadnak még elemek a játékában, amiben fejlődnie kell. Számára ez most egy remek előrelépési esély, hiszen megkapja azt a lehetőséget, amit máshol nem kapott meg.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-