Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Körmenden kezdjük az évet

Dragasevics Veljko úgy gondolja, hogy az üres lelátó ezúttal lehet, hogy nekünk fog kedvezni egy kicsit jobban.

Bár az előző év utolsó hónapja kicsit sem volt egyszerű, és akadtak benne kifejezetten nehéz pillanataink is, az évet végül mégis kiválóan zártuk. Hazai pályán legyőztük a Körmendet, majd Oroszlányban is nyerni tudtunk, méghozzá egyre javuló játékkal. Látványos volt, ahogy az év utolsó két meccsére összeállt a védekezésünk, így kíváncsiak is voltunk arra, hogy ennek vajon mi lehetett az oka.

- Úgy tűnik, hogy végre ráhangolódtunk egymásra a pályán – mondta fiatal kosarasunk, az Oroszlány ellen brillírozó Dragasevics Veljko. - Sokkal agresszívebbek voltunk, mint a korábbi mérkőzéseinken, és maradéktalanul megcsináltuk azt a pályán, amit Dragan kért tőlünk. Támadásban is szépen járt a labda. Ebben a ritmusban kell folytatnunk, és ezt a játékstílust tovább vinnünk az előttünk álló meccseken.

Minden bizonnyal Dragasevics nem csak csapat szinten érti ezt, hanem saját maga kapcsán is. Nem csoda, hiszen az OSE elleni meccsen elhintett négy triplájával kulcsszereplője lett a győzelemnek.

- Igen, szerencsére tényleg elég jól ment – mosolygott játékosunk. - Ilyen jó meccsem még nem is volt az A csoportban. Mondjuk a szezon elején kevesebb játéklehetőséget is kaptam. Egyébként is jellemző a csapatunkra, hogy még egy ilyen jó meccsen, amikor ennyire ment a játék is nehéz 20 perc feletti időt a pályán töltenem. Dragan próbál folyamatosan cserélni, és frissen tartani minket. Meg persze a fiatal szabály is közbeszól néha. Szerencsére azonban az OSE ellen összejött mindent, és sikerült megnyerni az első idegenbeli bajnokinkat is végre.

Ami a körmendi esélyeinket illeti, Dragasevics szerint nem kell tartanunk a mérkőzéstől. Úgy véli, hogy csak annyira lesz nehéz dolgunk ott, mint a Körmendnek volt nem is olyan rég itt Pécsett.

- A Körmend az előző meccsén nyerni tudott egy bajnokesélyes Alba ellen – intett óvatosságra játékosunk. - Mondjuk az, hogy nem lehetnek ott a csarnokban a szurkolók, ezúttal nekünk lesz nagyobb előny, hiszen azért a telt házas körmendi katlanban egészen más lenne az atmoszféra. Most igazolt ellenfelünk egy új irányítót, igaz azt még nem tudjuk, hogy játszik-e ellenünk, vagy sem. Mivel nemrég találkoztunk velük, nyilván így készülni is egy kicsivel könnyebb, hiszen tudjuk, hogy mimre számíthatunk nagyjából. Megmutattuk már, hogy képesek vagyunk legyőzni a Körmendet (képek), ezért nem is kérdés, hogy idegenben is erre készülünk.

Program:

2021.01.06. 16:30 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA
Férfi kosárlabda NB I. alapszakasz, 3. forduló. Körmend, Városi Sportcsarnok (zárt kapus)

2021.01.06. 19:00 | Egis Körmend - Pécsi VSK-VEOLIA, U20

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap