Újbuda-MAFC–PVSK-Veolia 112-109 (32-32, 32-17, 29-28, 19-32)

Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, negyeddöntő, 4. mérkőzés.

Újbuda-MAFC: Polgárdy 26/9, Molnár T. 14/6, Kazy 34/15, Bordács 2, Pápai 17. Cs.: Kovács L. 3, Geiger, Pintér 6, Dávid 9/6, Biber 1, Viola. Vezetőedző: Garai Péter.

PVSK-Veolia: Balogh Sz. 10, Molnár M. 31/9, Kertész 1, Géringer 12/3, Djordjevics 26/9. Cs.: Plézer 22/3, Werner, Bunos 4, Rácz 3. Vezetőedző: Sértő Ádám.

Ebben a párharcban már-már hagyomány, hogy jól kezdtük a meccset. Nem érződött, hogy nagy lenne rajtunk a nyomás, épp olyan támadójátékkal folytattuk, amilyennel szerdán a Lauberben abbahagytuk. Molnár és Djordjevics már a negyed felénél két-két triplánál járt, és eleinte ez elég is volt, hogy biztos előnyünk legyen. Aztán a MAFC is elkezdett ébredezni, és kezdett is kibontakozni egy igazi vadnyugati pisztolypárbaj. Polgárdy és Kazy kilométerekről is beverték a hármasokat, és Pápai is elkezdett pontokat szerezni a palánkunk alól. Az első negyed végéig már fej-fej mellett haladt a két csapat, így a brutálisan pontgazdag első tíz perc igazságos döntetlennel, 32-32-vel zárult.

A második játékrészben a hazai játék mit sem változott. A nagy különbség sajnos az volt, hogy bár volt több szép akciónk is, a külső dobásaink gyakorlatilag megszűntek létezni. Legalábbis egy sem esett be, ez pedig magában hordozta azt, hogy a hazaiak elkezdtek meglépni. Az összkép nem volt tragikus, de a differencia folyamatosan nőtt, ráadásul a negyed utolsó fél perce kifejezetten pocsékul sikerül, így az addigi 7-8 pontos különbség egy csapásra 15-re nőtt.

Fel kellett tehát kötnünk a nadrágot második félidőben, azonban a nagy akarásnak gyorsan nyögés lett a vége. Elég volt a harmadik negyed elején pár eladott labda, néhány nem nekünk kedvező játékvezető ítélet és egy-egy lélekromboló hazai tripla, és máris úgy állt a helyzet, hogy bár még volt hátra a meccsből 17 perc, de nagyon úgy tűnt, már csak a nagyon csúnya kiütés elkerülése lehetet a reális cél. Legalábbis 80-53-nál, mínusz 27-nél nem nekünk állt a zászló.

Fotó: Girgász Benedek, Girgász Péter

Ekkor azonban Sértő Ádám második időkérése után valami megváltozott, méghozzá gyökeresen. Olyan védekezést rántottunk elő a cilinderből, hogy a MAFC játékosai egy pillanat alatt elbizonytalanodtak. Djordjevics tüzelte a társakat, Balogh és Molnár piócaként tapadt a hazaiak külső embereire, az egyre többet pályán lévő Bunos pedig a palánk alatt vette fel a kemény fizikai csatát Bordáccsal és Pápaival. Mivel közben a támadójátékunk is elkezdett gördülékenyebbé válni, ez arra elég is volt, hogy a harmadik negyed végére a közel 30 pontos hátrányunkat 16-ra faragjuk.

Bár a győzelem esélye még így is távolinak tűnt, de legalább már nem kellett hozzá távcső, hogy kiszúrjuk. Főleg úgy nem, hogy a záró felvonásban is folytattuk, amit a harmadik negyedben elkezdtünk. Kemény védekezés, sok-sok szerzett labda, gyors ellentámadások – és a hátrányunk lassacskán apadt is. Ahogy csökkent a differencia, úgy lettünk egyre tüzesebbek, és úgy vette át egyre jobban a hangulatfelelős szerepkört a Gabányiban a mi szurkolótáborunk. Az utolsó három percre fordulva már tízen belül jártunk, két perccel a vége előtt pedig már csak 6 pont volt a MAFC előnye. És bár a másodpercek bosszantóan gyorsan pörögtek, mi ellentmondást nem tűrően mentünk előre. Molnár lehetetlen szögekből szerzett kosarakat, de Plézer is nagyon megküzdött a fordítás esélyéért. Amikor úgy másfél perccel a vége előtt egy labdaszerzés után Bunos fejezte be kosárral az akciót, és már csak két pont volt a hátrányunk, szabályos hangrobbanás rázta meg a csarnokot.

Persze itt még nem volt vége. Akciók itt is ott is, kosarak és büntetők mindkét oldalon, egy-egy technikai, néhány kipontozódás….szóval minden, ami egy igazi kosárcsemege elengedhetetlen kelléke. Ezzel együtt is úgy értünk el az utolsó 6 másodperchez, hogy Kazy büntetői után 112-109 volt állás. Időkérésünk már nem volt, így egy gyors támadásra volt még esélyünk, és esetleg egy csodaszámba menő egyenlítésre egy hármassal. A dobásunk meg is volt, és Molnár külsője után zördült is a háló – sajnos azonban csak alulról…

Kikaptunk, az állás 2-2, és az elődöntőbe jutásról vasárnap, a Lauberben fog dönteni a két csapat. Azonban sokat elárul erről a meccsről az, ami utána történt. Szurkolóink ugyanis a vereség ellenére vastapssal köszönték meg a csapatnak azt a vasakaratot, ami közel harminc pontos hátránynál sem engedte, hogy feladjuk a harcot. Ezzel a svunggal, hazai pályán, pokoli hangulatban ki kell harcolnunk a továbbjutást, nincs mese!