Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Jövő szombaton, Nyíregyházán kezdjük a középszakaszt

Kevesebb mint egy hónap alatt jön hat meccs, mindegyik élet-halál lesz csapatunk számára.

Az alapszakasz a mögöttünk hagyott hétvégén lezárult, ezt a 13. helyen fejeztük be, így az alsóházi középszakaszban folytatódik számunkra a bajnokság. A lebonyolítás szerint a pontvadászat első szakasza után az utolsó négy helyen álló csapat – mellettünk a ZTE, a Nyíregyháza és a Paks – folytatja az alsóházban, ahol mindenki játszik mindenkivel kétszer, azaz együttesünkre hat találkozó vár.

Az alapszakaszban elért eredményeket mindenki hozza magával, igaz ez nagy különbséget ezúttal nem jelent, hiszen a Zete és a Nyíregyháza egyaránt 9-9, mi 8 az ASE pedig 7 győzelemmel áll.

Az oda-visszavágós hat kör után az utolsó két helyen álló csapat két nyert meccsig tartó párharcban dönt arról, hogy ki marad még bent az A csoportban, és ki az, aki jövőre egy osztállyal lejjebb lesz kénytelen szerepelni.



A középszakasz végén, azonos győzelemszám esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak majd (az alapszakaszban elért eredmények is beleszámítanak), ebben pedig jól állunk jelenleg, ugyanis a ZTE-t és a Nyíregyházát is kétszer vertük meg idén, az ASE ellen pedig 1-1-re állunk.

Az előzetesen jól látszik, hogy a további izgalmak elkerülése érdekében három hazai meccsünket meg kell majd nyernünk, ha pedig ehhez még legalább egy idegenbeli találkozót is sikerülne behúznunk, aligha kell majd attól tartanunk, hogy a play outban érdekeltek lennénk.

A középszakasz jövő szombaton kezdődik számunkra, amikor is Nyíregyházára látogatunk. Innentől pedig gyakorlatilag 3-4 naponta jönnek az újabb összecsapások, április 30-án, az ASE ellen hazai pályán zárjuk majd a középszakasz küzdelmeit.


Részletes program:

1. forduló - 2022. április 9. szombat 18.00 - HÜBNER Nyíregyháza BS - PVSK-Veolia
2. forduló - 2022. április 13. szerda 18.00 - PVSK-Veolia - Zalakerámia ZTE KK
3. forduló - 2022. április 16. szombat 19.00 - Atomerőmű SE - PVSK-Veolia
4. forduló - 2022. április 22. péntek 18.00 - PVSK-Veolia - HÜBNER Nyíregyháza BS
5. forduló - 2022. április 27. szerda 18.00 - Zalakerámia ZTE KK - PVSK-Veolia
6. forduló - 2022. áprilsi 30. szombat 18.00 - PVSK-Veolia - Atomerőmű SE

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap