Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Ivosev Tamással erősítettünk!

A korábban az NB I. legértékesebb játékosa címet is elnyerő Ivosev Tamás nálunk folytatja pályafutását.

Bár az idő egyre jobb, lassan a nyár valóban megérkezik, és az uborkaszezon visszavonhatatlanul beköszöntött, klubunk vezetése a háttérben folyamatosan a jövő évi keretünk kialakításán dolgozik. Ennek újabb, igen jelentős lépését tudjuk most bejelenteni. Megállapodtunk ugyanis Ivosev Tamással, aki tehát a 2021/22-es szezont együttesünkben kezdi meg.

A 201 cm magas erőcsatár korábban volt már az NB I. alapszakaszának MVP-je is, igaz a kosárszurkolók szeme elől az utóbbi két évben kicsit talán eltűnt. Arról azonban szó sem volt, hogy a korábban a Kecskemét, a Kaposvár és a DEAC gárdáját is erősítő játékos felhagyott volna a játékkal. A B csoportban játszott folyamatosan, mellette pedig 3x3-as karrierjét is szépen építgette. Hogy pontosan mi is volt az oka az utóbbi két szezon hátrébb lépésének, arról maga Ivosev beszélt nekünk.

– Ez a saját döntésem volt – árulta el új igazolásunk. – Úgy gondoltam, hogy az olimpiáig a 3x3-ra helyem a nagyobb hangsúlyt, ez ugyanis nekem nagyon fontos volt.

Egy hajszál hiányzott ahhoz, hogy a terv tökéletesen működjön is, ugyanis a hétvégén Debrecenben megrendezett olimpiai selejtezőben az Ivosevvel és Demeterrel felálló magyar csapat egészen a döntőig menetelt – ott azonban a belgák végül jobbnak bizonyultak, és mivel csupán egy kvóta maradt szabadon, az végül nem Magyarországé lett. Az azonban Ivosev Tamás számára egyértelmű volt, az új szezonban ismét A csoportban szeretne játszani. És, hogy miért épp a PVSK?

Már hosszú ideje jó a kapcsolatom a klubbal, korábban is már szóba került, hogy esetleg ide igazolok – vallotta be frissen szerződtetett játékosunk.

– Eddig ez nem jött össze, most viszont a klubvezetőkkel és Dragannal beszélgetve nagyon hamar meg tudtunk állapodni. Bár most még az olimpián van a fókusz, de utána teljes erőbedobással állok a PVSK-s játékom elé. Nagyon várom már, hogy elkezdjük a munkát. Tudom, hogy még alakul az új csapat, de biztos vagyok benne, hogy javítani fogunk az előző, gyengébben sikerült szezonon. Én szeretnék vezére lenni a PVSK-nak, maximumot fogok nyújtani minden edzésen és meccsen, ezt megígérhetem. És ezt a mentalitást igyekszem majd átragasztani a csapattársakra is. Ha sikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy a PVSK szurkolóinak sokkal több örömben lesz részük, mint idén. Mert ők nagyon megérdemlik., hogy jó, eredményes csapatuk legyen.

fotó: Rébay Viktor

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap