Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Indul az utolsó harc

Szombaton, Pakson kezdjük meg a playout párharcot, idegenben is győzelemre kell játszanunk.

Az egykorvolt valóság show főcímében érezhetjük magunkat, hiszen az előttünk álló kettő, vagy esetleg három mérkőzésen végig igaz lesz: itt a lét a tét! Vagy akár fogalmazhatnánk úgy is, hogy élet-halál kérdésről van szó, de nem tesszük – sokkal több forog ugyanis kockán.

A hétvégén elkezdődik a bajnokság playout párharca. Egy páros-csata, amelynek győztese maradhat az NB I. A csoportjában, a vesztes azonban kiesik az élvonalból. A viadal az egyik fél második győzelméig tart, az eddigi eredmények alapján ráadásul a tolnaiaké lesz a pályaelőny.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a bennmaradás kiharcolásához mindenképpen nyernünk kell egy meccset Pakson is. És persze mint mindig, most igaz: ha valamit meg kell tenni, jobb előbb túllenni rajta, így a legjobb persze az lenne, ha rögtön az első összecsapáson, most szombaton tudnánk meglepetést okozni.



Ami az eddigi egymás elleni mérleget illeti, az ASE jobban áll, hiszen idén már háromszor legyűrt minket, míg mi csak az alapszakasz pécsi összecsapását tudtuk behúzni ellenük. És az utóbbi hetek sérülései, meg persze a hosszú ideje tartó győzelemínség sem nekünk kedvez.

Az azonban jó hír, hogy két korábbi hiányzónk minden bizonnyal visszatérhet a pályára, jelen állás szerint ugyanis Veljko Brkics és Illés Máté is vállani tudja majd a játékot a bajnokság, számunkra legfontosabb meccsein. Persze az is igaz, hogy velük, vagy nélkülük, de valahogyan ki kell harcolnunk, hogy az élvonalban maradhassunk. Igaz az is biztos, hogy velük azért könnyebb lenne.

Szombaton 18 órakor kezdünk Pakson, és mivel a Duna-parti város azért nincs a világ végén, nagyon jó lenne, ha szurkolóink is elkísérnék a fiúkat, és hozzátennék azt a kis pluszt, ami talán végre átlendíthetne minket az utóbbi hónapok nehézségein.


Események

2022. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap