Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Indul a harc a döntőért

Szerdán hazai pályán kezdjük meg az NB I. B Piros csoportjának elődöntőjét a MAFC ellen.

Teljesen világos volt, már az első pillanattól kezdve, hogy a bajnoki címet, a feljutást nem fogják ingyen odaadni senkinek, így számítani lehetett rá, hogy a szezon előrehaladtával jönnek majd egyre nehezebb és nehezebb meccsek. Nem kell tehát meglepődnünk azon, hogy az elődöntőben várhatóan bitang nehéz dolgunk lesz, ellenfelünk ugyanis az alapszakaszt harmadik helyen befejező MAFC lesz, amely ráadásul a 2022/23-as szezonban már többször is megmutatta ellenünk, hogy csak maximális erőbedobással lehet legyőzni.

A két egymás elleni bajnokin 1-1 a mérleg, mind a két meccset a hazai csapat nyerte, a Szamosiban lejátszott derbire sokáig fogunk emlékezni még, hiszen Molnár Mátyás az utolsó másodpercekben vert be egy győzelmet érő triplát.

De van még ennél is frissebb emlék, a Hepp Kupa döntőjében ugyanis épp a MAFC-ot győztük le hatalmas csatában egy pazar meccsen. A rájátszás persze egészen más, itt nem egyetlen meccsen dőlnek el az érdemi kérdések, a párharc ugyanis az egyik fél harmadik győzelméig tart – a pályaelőny pedig ezúttal a miénk.


Legutóbb az alapszakaszban és a Hepp Kupában is szoros mérkőzéseket játszottunk a MAFC ellen – mondta el az elődöntőre készülve vezetőedzők, Szrecsko Szekulovics. – A jó védekezés lesz a kulcs, legutóbb nem voltam elégedett a csapat védekezésével, a kupadöntőben sok pontot kaptunk. Egy tiszteletet parancsoló győzelmet akarunk aratni szerda este.



Hogy így lesz-e, az hamarosan kiderül, szerdán 18 órakor dobják fel ugyanis a labdát a Szamosi Nándor Sportcsarnokban. Talán mondani sem kell, hogy hatalmas szükségünk lesz ezúttal is szurkolóinkra. Aki pedig esetleg valami miatt nem tudna kijönni, hogy a helyszínen szorítson a fiúknak, a PVSK Youtube-csatornájának élő közvetítésén keresztük teheti meg ugyanezt.

Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap