Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Indul a harc a döntőért

Szerdán este, 18,45-kor Fóton kezdjük az elődöntős párharcot, pályahátrányból próbálunk meglepetést okozni.

A szezon elején tízből nyolcan valószínűleg a finálé párosításának tippelték volna a Fót–PVSK csatát, azonban az alapszakasz eredményei úgy alakultak, hogy a két csapatnak most a döntőbe jutásért kell megmérkőznie egymással egy három nyert meccsig tartó párharcban. Tényszerűen így lehet leírni az okokat, persze ennél szofisztikáltabb a helyzet. Míg a Fót bombaformában játszotta végig az alapszakaszt és csupán két vereséget elszenvedve végzett az első helyen, addig nekünk, különösen az ősz számos fájó botlást tartogatott.

Ellenfelünk játékosai talán már nem is emlékeznek arra, milyen érzés kikapni, hiszen ilyenre legutóbb 2025. november 17-én volt példa. Azóta 21 bajnokit nyert zsinórban Surmann Gábor együttese, a playoff első körét is sima 3-0-val abszolválta az Óbuda ellen. Mondjuk, ha megnézzük soros ellenfelünk keretét, ez nem is olyan nagyon meglepő, hiszen nagyon masszív névsort találunk lila-fehér mezben. Juhos Leventét, Németh András, és pláne korábbi csapatkapitányunkat, Antóni Csanádot nem kell külön bemutatni senkinek, de ott van még a csapatban a B csoport talán legjobb játékosa, Dancsecs András, vagy a pazar szezont futó amerikai légiós, Shereef Mitchell. Azonban az év közben a Fóthoz csatlakozó Kis Raul rutinja is sokat számíthat, akárcsak az olyan fiatal, de extra teljesítményre is képes játékosaik, mint Karda Dominik vagy Boka-Magó Áron.

Száz szónak is egy a vége: a párharc esélyes, főleg, hogy a pályaelőny is ott van, a Fót.



Ezzel együtt sincs okunk megijedni, pláne előre feltenni a kezünket. Bár a mi szezonunk egészen más dinamikát mutat, épp amiatt lehetünk bizakodóak, amilyen ívet befut csapatunk. A kicsit galuskás szezonkezdet után az utóbbi másfél hónapban egyre kiegyensúlyozottabb, és ami ennél is fontosabb, egyre jobb teljesítményt mutatunk. A MAFC elleni ötmeccses párharcban például, a két idegenbeli vereség ellenére sem volt olyan meccs, ahol szégyent vallottunk volna, azt pedig a negyedik meccsen újra bebizonyítottuk, hogy karakterünkből fakadóan sosem adjuk fel.

Erre az elszántságra nagy szükségünk lesz. Ahogyan arra is, hogy mindenki a legjobbját tudja előkapni a cilinderből. Balogh Szilárd nagyon megbízható teljesítményére, Djordjevics vezér-szerepére, Plézer és Molnár ponterős játékára, Géringer ellentmondást nem tűrő harcosságára vagy Werner palán alatti munkájára éppúgy szükségünk lesz, mint Sértő Ádám egy-egy váratlan húzására. Meg persze a szurkolóinkra, akik egész évben csapatunk legjobbjai – bár ezen már meg sem kell lepődnünk.

A matematika törvényszerűségei miatt biztos, hogy legalább egy meccset nyernünk kell idegenben is, ha fináléba akarunk kerülni. Márpedig egy sokmeccses párharc során az a mondás tartja, hogy erre az első meccsen van a legnagyobb sansz. Ami pedig mindenképp kapaszkodó lehet számunkra, hogy a Fót idei mindkét vereségét saját közönsége előtt szenvedte el. Szóval, nincs hova tartalékolni, és nincs mitől megijedni. Menni kell előre, a döntőbe jutásért!

Események

2026. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3

Nagyobb méret Következő hónap