Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Idegenben kezdünk

NB I. B-s csapatunk az Óbudai Kaszások vendége lesz a 11. helyről döntő csata első meccsén.

Juhász Olivér vezette csapatunk a bennmaradást már korábban kiharcolta, így valódi tét nélkül szállhat ringbe a szezon utolsó párhatcában. Az Óbudai Kaszások ellen az dől majd el, hogy melyik csapat végez a 11., illetve a 12. helyen.

Szokás szerint két nyert meccsig tart a viadal, és az alapszakaszban elért helyezések alapján a pályaelőny riválisunké lesz. Az esélyeket nehéz lenne előre megmondani, mert bár a szezon egészét tekintve az Óbuda valamivel jobban szerepelt nálunk, azonban az eddigi két egymás elleni meccs felemás mérleget mutat.



Az alapszakaszban idegenben kikaptunk, hazai pályán viszont viszonylag simán legyűrtük a Kaszásokat. Mivel idén már csak ez a párharc maradt nekünk, a kieséstől nem kell tartani, ezért nincs is hova spórolni, mindent ki lehet adni magunkból. És a bajnokság során kevesebb lehetőséget kapó játékosaink újabb meccseken bizonyíthatnak a szakmai stábnak. Ma este 6-kor tehát indul a szezon utolsó párharca.

Események

2022. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap