Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Győzelmet ért a pazar védekezés

Az első félidőben még nehezen tudtuk feltörni a BKG védekezését, de a szinte egész meccsen át bemutatott remek védekezésünknek köszönhetően behúztuk tizedik győzelmünket is.

BKG Prima Akadémia–PVSK-Veolia 65-75 (25-20, 11-12, 17-26, 12-17)

Kosárlabda-NB I. B Piros csoprot, 10. forduló.

BKG Prima Akadémia: Nagy Benedek 13/9, Nagy Botond 20/6, Büki 5/3, Newman 11, Nshimba 4. Cs.: Edelényi, Bartos, Szeleczki 5, Halász 7/3.

PVSK-Veolia: Micsovics 9, Németh A. 7/3, Frank 3/3, Antóni 11/6, Horti 6. Cs.: Plézer 9/3, Halász, Mokánszki 10, Molnár M. 6/3, Bíró O. 14, Harka.

Tudtuk jól, hogy a BKG elleni, idegenbeli bajnoki a szezon eddigi legnehezebb összecsapása lesz, és bizony az első félidőben ízelítőt is kaptunk abból, hogy miért. A BKG nagyon kemény ellenfélnek bizonyult, az első negyedben ráadásul jobban is ültek a dobásai, mint nekünk. Az első perceket leszámítva vezetett is a hazai gárda, mi pedig futottunk az eredmény után, igaz nagy különbség nem alakult ki a két csapat között. Tíz perc után az világos volt, javulnia kell a dobószázalékunknak.



Érdekes módon az a második negyedre nem javult, sőt valójában alig-alig tudtunk betalálni, ugyanakkor védekezésben olyat mutattunk, amire bárki csettinthetett volna egyet. Szinte nem hagytuk levegőhöz jutni ellenfelünket, aminek köszönhetően könnyen fordíthattunk volna. Azonban a rossz dobóforma miatt a nagyszünethez érve is a BKG-nál volt az előny.

A harmadik negyed aztán meghozta a várva várt javulást támadásban. Gyorsan, ötletesen játszottunk, és az addig haloványabb Plézer is elkezdte dobálni a pontokat. Mokánszki is csatlakozott hozzá, a saját gyűrűnk közelében pedig ott folytattuk, ahol az első félidő végén abbahagytuk. A kiváló védekezésünk, és a ponterős támadójátékunk eredményeként a negyed végére már megvolt a vezetés is, így úgy mehettünk neki a záró tíz percnek, hogy a saját kezünkben volt a sorsunk.

Ott aztán nem csak tartani tudtuk 4-5 pontos vezetésünket, de szép lassan növeltük is azt. A Halász helyére visszatérő Micsovics ráadásul pluszt hozott a játékunkba, így a hajrához érve már volt, hogy 14 ponttal is vezettünk. Mivel védekezésben ma nem nagyon talált rajtunk fogást a BKG, ellenfelünknek a végén már nem volt esélye, hogy visszajöjjön a meccsbe, így behúztuk tizedik győzelmünket is!

Kiváló védekezésünknek köszönhetően teljesen megérdemelt sikert arattunk idegenben.


Szrecsko Szekulovics: Ahogy vártuk ez egy nagy rangadó, nagy mérkőzés lett. Szerintem mindkét csapat kicsit görcsös volt. Az első félidőben nem azt játszottuk amit tudunk és amit akartunk. A második félidőben megfordítottuk a mérkőzést, ennek kulcsa a védekezés volt. Nem tudom mikor volt utoljára, hogy a BKG hazai pályán 65 pontot dobott. Ez azt jelenti, hogy nagyon jól védekeztünk. Nem volt olyan a támadásunk amit vártunk. Ez egy nagyon nehéz mérkőzés volt, nagyon nehéz nyerni ebben a csarnokban. Nem csak az eredmény a fontos, de ez mentálisan is sokat számít, hogy egy ilyen nagy rangadót meg tudtunk nyerni. Gratulálok mindkét csapatnak és további sok sikert kívánok a BKG-nak!




Kapcsolódó hírek

Az eddigi legnehezebb meccs jön

Vasárnap délután, a szezonban remekül szereplő BKG Príma Akadémia vendégei leszünk, nem lesz tehát egyszerű megőrizni hibátlan mérlegünket.

Elolvasom 2023.11.24. 14:34

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap