Nyáron szerződtetett fiatal játékosunk, Füzi Róbert a közelmúltban kivizsgálásokon vett részt, ami szívrendellenességet tárt fel. Orvosai tanácsára be kellett fejeznie profi pályafutását.
Amikor kiderült a baj, klubunk vezetése és Füzi Róbert leült megbeszélni a továbbiakat. Végül közös megegyezéssel szerződése felbontásáról született döntés. Sok választás nem volt, ugyanis a szívprobléma feltárása után Robi orvosai kijelentették, csak saját felelősségére folytathatná az élsportot. Így tehát biztossá vált, hogy Füzi már nem kezdi meg a jövő hétfőn kezdődő alapozást sem.
- Az egyik szemünk sír, a másik pedig nevet - mondta Bán Gábor, klubunk ügyvezetője. - Egyfelől nagyon szomorúak vagyunk, hiszen Robi, korosztálya egyik legtehetségesebb kosarasa idehaza. A fiatal szabályba még jövőre is belefért volna. Tavaly Jászberényben nagyon sokat fejlődött, ezért is igazoltuk le. Nagy erőssége lett volna csapatunknak, így hatalmas veszteség számunkra, hogy nem folytathatja profi karrierjét. Ugyanakkor nagyon örülünk, hogy időben kiderült a baj, hiszen a legfontosabb az egészség. Bármennyire is imádjuk ezt a sportágat, az életnél semmi sem fontosabb. Reméljük, hogy a profi kosárlabdakarrierje után is megtalálja a számítását Robi. Nagyon szurkolunk neki, és sok sikert kívánunk!
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-