Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Fair Play-díjat kapott Vojtek Aurél

Korábbi kiváló játékosunkat, a PTE-PEAC Rolling Basket alapító tagját a Magyar Fair Play Bizottság tüntette ki.

A világjárvány miatt ugyan tavaly halasztani kellett, idén azonban egy rendezvényen osztotta ki a Magyar Fair Play Bizottság a 2019-2020-as fair play-díjakat. A több mint, mint 30 díjazott között ott volt a PVSK korábbi nagyszerű játékosa, Vojtek Aurél, vagy, ahogyan Pécsett és a hazai kosárlabdában mindenki ismeri, Stromi.

Pályafutása befejezése után sem szakadt el szeretett sportágától, még úgy sem, hogy egy térdsérülés, és több műtét vezetett visszavonulásához. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy kerekesszékes kosárlabdázói minőségében vehette át A Fair Play Sport Szolgálatában Diplomát.

Bár egészségének romlása miatt mozgáskorlátozott lett, a kosárlabdától így sem szakadt el. Sőt, 2018-ban többedmagával megalapította a PTE-PEAC Rolling Basket kerekesszékes kosárlabdacsapatát, amelynek azóta is játékosa. Stromi a civil életben, egészen nyugdíjba vonulásáig egy megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató cég vezetőjeként dolgozott és a Mozgáskorlátozottak Baranya Megyei Egyesületének elnökségi tagja is volt.



A díja indoklásában azt írják róla, hogy: ”Mind a sportban, mind a munkában példamutatóan képviselte és képviseli a fair play szellemiségét. Kifejezetten közösségi ember, a csapatjátékot előtérbe helyező személyiség. Sportszerű játékfelfogása, a becsületes küzdelem minden szinten történő felvállalása, segítőkész viselkedése, a rokkantsága ellenére példamutató életfelfogása, a szakértői munkában felvállalt fair play értékek közvetítése mintát mutatnak a társadalom tagjainak tisztességből, korrektségből, elköteleződésből, kitartásból, megbízhatóságból.”

A PVSK számára óriási büszkeség, hogy Vojtek Aurél állhatatos és kemény munkáját, sportszerű életét és szakmai hitvallását a Magyar Fair Play Bizottság is elismerésre érdemesnek tartotta. Szívből gratulálunk, Stromi!

Események

2021. november

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret