Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Évtizedek óta a PVSK-ban

Amint arról már írtunk, idén is voksolhatunk az általunk vélt legjobbakra a Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 szavazáson, melyet a megyei kosárszövetség indított. 14 kategóriából 13-ban jelöltek PVSK-s sportolót, illetve edzőt, amely külön öröm egyesületünk számára. Az év amatőr edzője kategóriában helyet kapott Máté János, a PVSK Öregfiúk kosárlabdacsapatának vezetőedzője is, őt kérdeztük most a szavazásról.

Máté János nem ismeretlen a PVSK-szurkolók számára, hiszen játékosként és edzőként egyaránt sokat tett már egyesületünkért, nagy részt vállalt a PVSK Nemzeti Kosárlabda Akadémia megszervezésében, valamint a megyei szövetség elnökségi tagjaként is tevékenykedik.

- Sok éve részt veszek a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség munkájában elnökségi tagként, és egy nagyon jó dolognak tartom, hogy minden évben van ez a szavazás. Vannak olyan kategóriák, melyek leginkább a profi ligákban szereplő játékosokról szólnak, én leginkább azokat kedvelem, melyek a megyei kosárszövetség szervezésében induló bajnokságokhoz kötődnek, legyen szó felnőtt- vagy utánpótláscsapat, edző vagy játékos jelöléséről.

Évtizedekre visszanyúló munkáját figyelembe véve, és az öregfiúk csonkaszezonban nyújtott teljesítménye alapján megérdemelten kapott jelölést az év amatőr edzője kategóriában.

- Előttem sokan elvállalták a közösség kedvéért az edzősködést, beszélhetünk csak Szamosi Nándorról, Vojtek Aurélról, Horváth Gyuláról vagy Glöckler Lászlóról is. Amikor felkértek, akkor a működés, az együttmaradás és a szervezettség érdekében elvállaltam. Pályára lépni kevesebbet tudok már, szokták is mondani, hogy kivették a féket, de persze viccet félretéve igyekszem mindent megtenni a közös sikerekért, annak ellenére, hogy a szabadidőm is véges sokszor.

Edzőnk elmondása szerint nagyon sok élmény és szép emlék fűzi a PVSK-hoz, ha a régebbi időszakra emlékszünk vissza, a szövetségtől megkapta a legjobb utánpótlásedző díját, edzőként a felnőtt férfi és női csapattal Magyarkupa-győzelmet, a nőkkel bajnoki győzelmeket ünnepelhetett sportvezetőként, de a férfiakkal nyert Szuperkupát is.

- Az öregfiúkkal nagyon sok szép emlékem van, a megyei felnőtt bajnokságban mindig dobogón végeztünk. A tavalyi csonka szezont, mikor lefújták, az első helyen álltunk, amely nagy öröm számomra, hiszen láttam, hogy a srácoknak is nagyon fontos. Emléktornákra is járunk a csapattal, büszke vagyok rá, hogy mindig dobogón végzünk.

Ide kattintva tudnak voksolni a jelöltekre, akiknek a listáját itt találják meg. A szavazás 2020. december 27-ig tart.

A PVSK jelöltjei:

Felnőtt profi férfi játékos: Veljko Budimir, Veljko Dragasevic, Andrija Ciric, Ruják András

Felnőtt amatőr férfi játékos: Takaró Tamás, Móricz Tamás

Felnőtt amatőr női játékos: Simon Krisztina, Gyuró Dalma

U14 leány játékos: Hőgye Petra, Csirke Petra

U16 leány játékos: Temes Boróka, Bukovszky Kitti

U18 leány játékos: Borbás Panni, Horváth Boglárka

U14 fiú játékos: Márkus Péter, Mogyorósi Balázs

U16 fiú játékos: Hőgye Patrik, Gróf Máté

U18 fiú játékos: Hőgye Péter, Marjanovic Jakov Jozo

U20 fiú játékos: Carev Aleksej, Erdei Ádám (PVSK-Veolia)

Év amatőr edzője: Máté János (PVSK III.)

Év női utánpótlás edzője: Bekk Zsanett, Tiszay-Rákosi Katalin

Év férfi utánpótlás edzője: Stranszky Bettina, Riskó Dávid

Hajrá, PVSK!




Kapcsolódó hírek

Ismét szavazhatunk az év legjobbjaira

A Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség idén is elindította a már hagyományosnak számító Baranya Megye Év Legjobbjai 2020 versenyét.

Elolvasom 2020.11.17. 08:19

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap