Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Csirics velünk folytatja, nemet mondott az NKA

Eldőlt, hogy Juhász Olivér segítője NB I. B-s csapatunk szakmai stábjában Andrija Csirics lesz a következő szezonban. A város kosárlabdasportjának érdekében együttműködési ajánlattal kerestük meg a közelmúltban a NKA-t, azonban szerződéstervezetünkre nemleges választ kaptunk.

Felnőtt csapatunk a következő szezonban az NB I. B Piros csoportjában fog szerepelni, célunk pedig egyértelműen az, hogy visszakerüljünk a honi kosárlabdázás élvonalába. Az első lépés ehhez a közelmúltban Juhász Olivér vezetőedzői kinevezése volt, hisszük ugyanis, hogy egy, a PVSK-ért élő, a 'B' csoportot kiválóan ismerő fiatal és ambiciózus szakember vezetésével nyílik erre a legnagyobb esélyünk.

Most a második lépést is megtettük céljaink elérése felé, eldőlt ugyanis, hogy Juhász Olivért másodedzőként Andrija Csirics fogja segíteni a következő szezonban. Csiró korábban Dragan Alekszics segítőjeként kezdte edzői pályafutását, irányította NB I. B-s csapatunkat, majd az előző szezonban Alekszics távozása után az 'A' csoportban vezetőedzőként is bemutatkozott.

Elhivatottsága a sportág és a PVSK iránt megkérdőjelezhetetlen, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy élvonalbeli ajánlatokat is visszautasítva döntött mellettünk. Nagyon jól érzi magát Pécsett, és szeretne azért dolgozni, hogy a PVSK mielőbb visszakerüljön oda, ahova való: az első osztályba!



A közelmúltban klubunk a várossal közösen úgy döntött, hogy Pécs kosárlabdasportjának fejlődése érdekében együttműködési megállapodást javasol a megyeszékhely másik nagy kosaras-műhelyének, az NKA-nak. Mivel a futball terén már működik – és jól működik – egy hasonló rendszer, szakmai meggyőződésünk szerint ez lenne az, ami előre viszi a kosárlabda ügyét Pécsett, hisszük, hogy az egymással való rivalizálás helyett egyesíteni kellene erőinket.

Ennek érdekében egy alaposan kidolgozott, minden részletre kiterjedő szakmai alapon összeállított szerződéstervezetet küldtünk az NKA-nak, amely egy kis mérlegelést követően nemleges választ adott megkeresésünkre. Klubunk sajnálattal vette tudomásul a döntést.

Ami felnőtt csapatunk jövő évi keretét illeti, nem kell már sokat várni arra, hogy szurkolóink is elkezdhessenek megismerkedni a nevekkel. A kulcsjátékosokkal már előrehaladott tárgyalásokat folytat vezetőségünk, így hamarosan be is fogjuk jelenteni első igazolásainkat. Azt előzetesen megígérhetjük, hogy ütőképes csapatunk lesz, amellyel reális esélyünk lesz megcélozni a feljutást.




Kapcsolódó hírek

Ízig-vérig PVSK-s edző vezetésével tervezzük a feljutást

Klubunk vezetése Juhász Olivért nevezte ki felnőtt csapatunk vezetőedzőjének, a következő szezonban vele akarunk visszakerülni az élvonalba.

Elolvasom 2022.06.03. 14:00

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap