Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Az A csoportból igazoltunk játékost

Az élvonal újoncától, a Honvédtól érkezett hozzánk Takács Dániel, aki már csatlakozott is csapatunkhoz.

Az elsősorban 1-2-es posztokon bevethető, 26 éves Takács Dániel a mai napon csatlakozott keretünkhöz. Az előző szezonban alaposan kivette a részét a Honvéd B csoportos bajnoki címéből és élvonalba jutásából, hiszen 9 pont, 2 lepattanó és közel 4 assziszt volt a mérlege, meccsenként 26,7 percet a pályán töltve a fővárosiaknál. Az A csoportban már jóval kevesebb játéklehetőséget kapott, hiszen a posztjára légiósok érkeztek a Honvédhoz, így alig több mint 7 perc jutott neki eddig meccsenként a szezonban.

Az utóbbi hetekben két játékosunk is távozott tőlünk, a szezon azonban hosszú, és akármi történhet, ezért szükségét éreztük, hogy felkészüljünk mindenre, és megerősítsük kicsit a keretünket – mondta el Takács leigazolása kapcsán ügyvezetőnk, Bán Gábor. – Vezetőedzőnk, Szrecsko Szekulovics alaposan kielemezte Takács Dániel játékát, és úgy döntött, hasznunkra lehetne a szezon hátralévő részében, ezért szerződést ajánlottunk neki, amit örömünkre el is fogadott.


Események

2024. május

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2

Nagyobb méret Következő hónap