Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A Vasast fogadjuk

Szezonbeli nyolcadik meccsére készül NB I. B-s csapatunk, amely ma este a Vasas Akadémiát látja vendégül.

Az eddigi hét fordulóra összességében nem lehet panaszunk, hiszen Andrija Csirics vezetésével az előzetes várakozások felett szerepel, szemtelenül fiatal NB I. B-s együttesünk. A második vonal erősebbik, Piros csoportjában jelenleg az ötödik helyen állunk, de egy meccsel kevesebbet játszottunk, mint az előttünk álló csapatok, ráadásul a Jászberény, a BKG és a Veszprém így is csak egy győzelemmel számlál többet nálunk.

Azaz nem kell nagy fejszámolónak lennünk, hogy kibogarásszuk: ezt a különbséget akár már ma este le tudjuk dolgozni. Ehhez nem kell mást tennünk, mint hazai pályán legyőznünk a Vasas Akadémia, hozzánk hasonlóan fiatal csapatát. Nyilvánvalóan nem lesz egyszerű megoldani ezt a feladatot, de az eddigi eredmények tanulsága alapján azért nem is a teljesíthetetlen kategóriába tartozik. A Vasas most a 9. helyen áll, 3 győzelemmel és 4 vereséggel.



Mint minden egyes hazai mérkőzésünk előtt, most is fontos megemlítenünk, hogy kizárólag érvényes védettségi igazolvány és a személyazonosságot igazoló okmány felmutatásával lehet megnézni a helyszínen a bajnokit, amely 17 órakor kezdődik.




Kapcsolódó hírek

A rutin győzött

A nagyon jó erőkből álló, komoly A csoportos tapasztalattal rendelkező Veszprém nem adott esélyt fiatal csapatunknak.

Elolvasom 2021.11.06. 19:29

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap