Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A terv szerint haladunk

Az NB I. A csoportjában szereplő U20-as együttesünk öt fordulóval az alapszakasz vége előtt ötödik helyen áll. Ahhoz, hogy a rájátszásban is ott legyen csapatunk, az első négyben kell zárni, amire gárdánk edzője, Andrija Csirics szerint minden esélyünk megvan. Az edzővel a bajnokság eddigi tapasztalatairól beszélgettünk.

– Milyen célokkal vágtatok neki az idei évnek?

– A legfontosabb cél az volt, hogy ebben a szezonban sok-sok tapasztalattal gazdagodjanak játékosaink, és a lehető legtöbbet fejlődjenek – mondta Andrija Csirics, U20-as együttesünk edzője. – Azt gondolom, hogy mind a két dologban nagyot léptünk előre. E mellett persze azért az is előttünk lebegett, és lebeg is, hogy lehetőleg legyünk ott a rájátszásban, tehát az alapszakaszt zárjuk az első négy között.

– Úgy kezdted e a munkát, hogy előtte edzői tapasztalatod még nem volt. Nem tartottál tőle? Főleg úgy, hogy azért az U20-as csapatunk az utóbbi években nagyon szép eredményeket ért el.

– Ez azonban már egy teljesen másik társaság. Ennek ellenére, a korábbi szép sikerek miatt semmiféle nyomást nem éreztem. Azt tudom, hogy amikor először megnéztem a csapatot, az volt az érzésem, hogy egy roppant tehetséges alakulat ez. Ez elég is volt, hogy igent mondjak a lehetőségre, hiszen megláttam a potenciált a csapatban.

– Túl vagyunk 21 fordulón, az ötödik helyen állunk. Mennyire vagy elégedett az eddigiekkel?

– Szinte maximálisan. A legelső meccsünk, a Falco elleni nem sikerült jól. Azt sajnálom, hiszen így az edzői bemutatkozásom sem lett emlékezetes. Ott az egy nyerhető meccs volt, mégis kikaptunk. Ezt leszámítva azonban nincs okom a panaszra. A fiúk nagyon jól dolgoznak, és az eredmények is rendben vannak. Nyilván lehetne több győzelmünk is, de azt tudni kell, hogy nem mindig tudtunk a legjobb összeállításunkban szerepelni. A felnőtt A csoportos együttesnél volt olyan időszak, hogy sok volt a beteg és a sérült. Ekkor jópár játékosomat kellett a felnőttek rendelkezésére bocsátani.

– Milyen egyébként most a felhozatal? Van olyan játékosod, akiben potenciálisan benne van a felnőtt, A csoportos karrier lehetősége?

– Neveket biztosan nem fogok mondani, hanem inkább az egészet nézve válaszolok. A mostani U20-as csapatunk egésze nagyon tehetséges. Személy szerint én úgy látom, hogy mindegyik játékosomban benne van az lehetősége egy profi karriernek. Ehhez nagyon sok munkára van szükség még, de az eddigieket látva nem lehet panaszom a fiúkra. Alázatosan és keményen dolgoznak.

– Neked kezdő edzőként mennyire volt nehéz az elején ez a feladat?

– Az igazat megvallva, az első néhány meccsemen még nagyon játékosfejjel gondolkodtam. Éreztem is, hogy ez probléma, azonban azóta már sikerült kicsit átállítani magamat. Egyre jobban érzem azt, hogyan kell működnöm a padon, és egyre jobban élvezem is az új szerepkört. A mellett sem mehet el azonban, hogy szerencsémre a felnőtteknél Dragan Alekszics mellett dolgozhatok. Tőle rengeteget lehet tanulnia egy kezdő edzőnek, és úgy érzem, hogy az elmúlt hónapokban nagyon sokat tanultam is.

– Öt forduló van még hátra az alapszakaszból, jelenleg ötödikek vagyunk. Hogyan látod az esélyeket? Mennyi győzelemre lenne szükség, hogy ott legyünk a legjobb négy között?

– Nehéz megmondani, ugyanis kemény meccsek jönnek. Az biztos, hogy a három hazai mérkőzésünket nagyon jó lenne behúzni. Egyébként a többi csapat sorsolását is nézve, három siker szerintem akár elég lehet ehhez. Azonban azon leszünk, hogy mind az öt hátralévő bajnokinkat megnyerjük.

– A mezőny egészét nézve reális a jelenlegi pozíciónk?

– Mindent egybevetve szerintem a legjobb három csapat között ott vagyunk. Azonban őszintén vallom, hogy az eredményeknél sokkal fontosabb, hogy szépen fejlődjenek a játékosok. Éppen ezért természetesen boldogok leszünk, ha sikerül bejutnunk a rájátszásba, azonban én akkor sem fogok kétségbe esni, ha ez nem jön össze végül.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap