Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A támadójátékon még csiszolni kell

Csapatunk a hétvégén Eszéken vett részt egy felkészülési tornán, ahol két vereséggel a negyedik helyen zárt Juhász Olivér együttese.

Annak ellenére, hogy a hazai Eszéktől, és a bosnyák élvonalbeli Tuzlától is vereséget szenvedtünk a hétvégén, azért akadtak olyan momentumok is a két mérkőzésen, amelyek bíztatóak a pénteki, TF elleni bajnoki rajt előtt. Ilyen például az, hogy a közel másfél évet kihagyó Juhos Levente bemutatkozhatott együttesünkben, hogy a védekezésünk javarészt jól működött a tornán illetve, hogy egy bosnyák élvonalbeli együttessel szemben is végig helytálltunk.

Persze azért az is láthatóvá vált, hogy miben kell még előre lépnünk, illetve min kell csiszolnunk még a következő napokban. A támadások befejezését például biztosan. Bár az Eszék és a Tuzla ellen is voltak olyan periódusai a meccsnek, amikor kifejezetten lendületes és eredményes támadójátékot produkáltunk, ezt negyven percen át nem tudtuk fenntartani, illetve néha még érződött, hogy kell még egy kevés közös gyakorlás ahhoz, hogy ne nyikorogjanak a fogaskerekek, és nem legyen túl sok az eladott labda.

Horti Bálint teljesítménye azonban már bajnoki formát idéző, centerünk a két meccsen 28 pontot szerzett, de az Eszék ellen 29 egységig jutó Harler is megmutatta, hogy vezérünk lehet a napokon belül startoló szezonban.



Eredményeink:

KK Osijek–PVSK-Veolia 80-68 (28-23, 17-10, 23-13, 15-22)

Eszéki felkészülési torna.

PVSK-Veolia: Halász 3, Harler 29/12, Molnár M. 5/3, Bíró O. 4/3, Horti 10. Cs.: Németh, Füzi 1, Juhos 2, Tóth N. 4, Antóni 10/6, Kocsis, Bor. Vezetőedző: Juhász Olivér


OKK Sloboda Tuzla–PVSK-Veolia 76-61 (14-21, 26-9, 18-17, 18-14)

Eszéki felkészülési torna.

PVSK-Veolia: Halász 2, Harler 8, Molnár M., Juhos 2, Horti 18/3. Cs.: Füzi 5/3, Antóni 4, Németh, Tóth N. 4, Kocsis 18/6, Bor. Vezetőedző: Juhász Olivér.

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap