Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A feljutásra hajtó Jászberényt látjuk vendégül

Vasárnap este kemény mérkőzés vár Juhász Olivér vezette NB I. B-s csapatunkra.

Ha valamikor, akkor most aztán tényleg a legjobb formánkra lesz szükségünk, hiszen az NB I. B Piros csoportjában szereplő együttesünk a bajnokság egyik legjobb csapatával találkozik. Az a Jászberény érkezik Pécsre vasárnap, amely ugyan „csak” a második helyet foglalja el a tabellán, de eddigi 23 mérkőzéséből 19-et nyert már meg, és minden bizonnyal az utolsó pillanatig versenyben lesz az élvonalba jutásért.

Ugyan a mi céljaink máshogyan festenek, viszont azért ebben a szezonban nem egyszer sikerült már bravúrt elérnünk, hazai pályán pedig bárkire veszélyesek lehetünk. De itt akkor vissza is kanyarodhatunk oda, ahonnan kezdtük: apait, anyait bele kell adnunk, hogy szoros, jó meccset tudjunk játszani a papíron jóval esélyesebb Jászberénnyel.



Az biztosan nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy egyik legjobbunk, Meleg Gergő bokasérülés miatt nem léphet pályára, azonban akad majd 3-4 olyan kosarasunk, aki extrát tud produkálni, akkor így is kellemetlen ellenfelei lehetünk a Berénynek.

Másra nincs is szükség, csak arra, hogy minél többen jöjjenek ki a Lauberbe szurkolni!

Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap