Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

A bajban is állta a sarat Rab Gyula

Klubunk emblematikus figurája első szóra vállalta, hogy a szezon utolsó két meccsére átvegye csapatunk vezetését, és a két győzelmet nem is kell magyarázni.

Úgy fest, Rab Gyula ebben a szezonban nemigen tud hibázni. Az U20-as csapatunkkal egészen pazar őszt zárt, 11 győzelemmel és csupán egyetlen vereséggel fiataljaink vezetik a bajnokságot. Amikor pedig nagycsapatunk edzője, Juhász Olivér távozott a csapat éléről, rutinos edzőnk az első hívó szóra vállalta, hogy a szezonból hátralévő két tétmeccsre átveszi az irányítást.


Amikor vége lett az NKA elleni mérkőzésnek, még nem is sejtettem, hogy Olivér fel fog állni – mondta Rab Gyula. – Engem éppen ezért váratlanul ért a hír. A vezetőség megkért, hogy ideiglenesen vállaljam el a csapat irányítását, hiszen volt még hátra két mérkőzésünk, méghozzá két fontos mérkőzésünk. A játékosokat ismertem, a szisztémát is, így természetesen igent mondtam a felkérésre.



Amikor először lépett be az öltözőbe, lehangoló volt a helyzet, a játékosokat ugyanis láthatóan alaposan mellbe vágták az előző napok eseményei. Ezen azonban szerencsére hamar sikerült túllendülni.


Az első edzés első tíz perce nem volt egyszerű, ott érezhetően nagyon zötyögős volt a dolog – ismerte el Rab Gyula. – Utána azonban szépen lassan minden a helyére került, beindult a gépezet. Gyorsan átbeszéltük a fiúkkal az előttünk álló tíz nap programját, aztán dolgoztunk. El kell mondanom, hogy az edzésmunkával nagyon elégedett voltam. A Kecskemét elleni Hepp Kupa-meccsen felszabadultan játszottak a srácok, már-már örömkosárlabda volt az. Az TF ellen azonban már nem volt könnyű dolgunk. Talán benne volt a csapatban az előző három idegenbeli bajnoki vereség, emellett ráadásul a TF nagyon alaposan felkészült belőlünk.


Bár a játék akadozott, azonban Rab Gyula kiemelte, hogy az, ahogyan a csapat hajtott és harcolt, példaértékű volt.

A nehezebb pillanatokban jött pár extra teljesítmény, például Németh Andristól, de a rutinosak közül Halász és Juhos is nagyon odatette magát – mondta edzőnk. – Én személy szerint nagyon örültem a győzelemnek, hiszen egy újabb vereséggel visszacsúszhattunk volna a negyedik helyre is. Azonban a legjobb azt volt látni, ahogyan örültek a fiúk a siker után. Óriási érzelmek szabadultak fel. Nagyon örülök annak, hogy megmutatták a srácok, igenis összetartanak, és nagyon tudnak küzdeni egymásért, igazi csapatként.

Rab Gyula azt mondta, sok dolgot megélt már a kosárpályák mellett, az sem volt neki újdonság, hogy rutinos, akár válogatott játékosokkal kellett szót értenie. Éppen ezért ez a feladat elsősorban nem is szakmai volt, sokkal inkább érzelmi kérdés.

A csapattól azzal búcsúzott, hogy az új vezetőedző, Szrecsko Szekulovics érkezésével mindenki tiszta lappal indulhat, arra buzdított hát mindenkit, hogy dolgozzon keményen, és tartsa meg azt az egységet, ami az év utolsó két meccsén megvolt.


Események

2024. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31

Nagyobb méret Következő hónap