A Dunántúl című napilap már 1919. szeptember 4-i számában fogalakozott az atlétákkal. Kiemelve, hogy milyen összetett feladat a rengeteg szám versenyeztetését megszervezni. Ne feledjük, az 1896-os első nyári olimpia óta az atlétika már kiemelkedő súllyal volt jelen a sportvilágban! Mindez azonban már az ókori játékokra is visszavezethető.

Ennek mentén, 1920. július 20-án már arról számolt be a napilap, miszerint a tréningek hétfőn, szerdán és pénteken, délután 6 órától vannak, a PAC sportembereivel közösen. Így aztán az érintettek minél nagyobb számú megjelenésére számítanak a sportvezetők.

A dolgok azonban már korábban sem mentek túlzottan jól, különösen anyagi oldalon. Ennek eredményeként kezdeményezték február 9-én, egy közgyűlésen, hogy a Vasutas-klubtagok olvadjanak egybe a PAC-cal. Rá öt évvel még akadtak nyomok a működésről, lehet tudni, kik voltak a szakosztály vezetői. A posztot azonban 1927-ben már be nem töltöttként jelölték, vagyis joggal feltételezhető a tetszhalott állapot.

Jelentős változás, igazi feltámadás az ügyben a II. világháború befejezése után következett be. Akkoriban, 1945 végétől ismét „felfűtötték a kazánt” az atléták, majd be is indult a gőzgép. Ebben hatalmas szerepet kapott Verbőci József (őt rendszeresen Verbőcziként említettek a források, de legújabb tudásunk szerint a rövidebb változat a helyes!). A „Szepi bácsiként” ismert főszereplő Diósgyőrből érkezett vissza Pécsre, nyilván vonattal. Felmérte a lehetőségeket, aztán elővette stopperjét, jelet adva mindenkinek, aki komoly szándékkal vett részt az edzéseken.

A szakmai munkára jellemző, miszerint az 1952-es, Helsinkiben megrendezett nyári ötkarikás játékokon két pécsi futó képviselte a PVSK színeit. A 400 méteres gátfutásban Lippay Antal, 400 síkon egyéniben, illetve 4x400-on, váltóban, Solymossy Egon állhatott rajthoz. Ugyan egyikük sem került a döntőbe, de azért letették névjegyüket a finn salakra, kisebb képzavarral élve.

A sort Honti Róbert folytatta, a naptárak 1968-at mutattak. Mexikóban, Mexikóvárosban, nagy magaslaton jött össze az olimpiai család. A középtávos Honti 800-on, illetve 1500-os kapott lehetőséget. Mindent megtett a siker érdekében, de a tengerszint feletti magassággal meggyűlt a baja – nem csak neki. Ennek ellenére azért szégyenkeznie nem kellett, legfeljebb saját bőrén, tüdején tapasztalhatta, milyen, amikor gyorsan fogy a levegő a testből.

Ezt követően is akadtak szép eredmények, de olimpiai indulásra egyik sem jogosított fel egyetlen Vasutas-sportolót sem. A hosszú böjt 2000-ig tartott, akkor viszont komoly áttörés történt meg. Hiszen a Komlóról Pécsre igazolt Czukor Zoltán gyalogló teljesítette a kiküldetési szintet, 50 kilométeren. El is utazhatott a távoli földrészre. Edzésként mehetett volna lábon is, képes lett volna rá, de nagyon korán kellett volna nekivágnia az útnak, ezért maradt a repülőgép mellett.

Társa is akadt a hatalmas kalandban, mivel Kürtösi Zsolt tízpróbázó szintén elszállhatott Sydney-be. A legnehezebb, leginkább embert próbálóbb versenyszámban, Kürtösi Ausztráliában a 11. helyen végzett a kétnapos vetélkedés befejeztével. Akik ismerik a sportág világát, tudhatják, milyen tisztelet övezi az ilyen bravúrt. Még akkor is, ha esetleg az nem kap akkora figyelmet, mint egy-egy gól a futballpályán.

Egyeseknek számára talán meglepetésnek számíthatott, amikor kiderült, hogy 2016-ban, Rio de Janeiróban, Brazíliában, a női maratoni futásban a mezőny tagja lehetett Szabó Tünde. Aki csodálkozott, esetleg nem követte soron az atlétahölgy munkáját, nem is sejtve, micsoda erőfeszítések árán jutott el Dél-Amerikába.

Száznál több szezont nem lehet röviden összefoglalni. A hat olimpikon csupán adalék abból a rengeteg sikerből, amit a Pécsi VSK futói eddig elértek. Igaz, az ugrók, a dobók kevesebbet bizonyítottak, de valljuk be, eszközigények szempontjából azért a futás a legegyszerűbb. A tízpróbázás ugyan ennek ellenkezőjét sugallja, ám ott is kell azért rendesen kapkodni a lábakat, több versenyágban.