Testnevelőtanár, futballedző és játékvezető, a sikerzenekar videoklipjének főszereplője, a pécsi újságírás legendája, a mozgó lexikon, nélküle harmichárom éve nincs Pécs-Harkány. A rajtban és a célban egyaránt ott van napsütésben és hóesésben egyaránt. Sőt egy ízben maga is teljesítette az akkor még 25 kilométeres távot és ezt emléklappal is tudja igazolni. Igaz, egy kis trükk azért volt a teljesítése során… De erről már meséljen maga az érintett, Nyilas László, szerkesztő, riporter, újságíró, aki nem mellesleg kollégánk itt a PVSK médiacsoportban:

- Ma már nagyon nehéz elképzelni, de valóban voltam versenyző is. A 12. Pécs-Harkányon történt a dolog, 1996-ban. Akkoriban én jó erőben voltam, elindultam hát a versenyen. Elrajtoltam a többiekkel, elfutottam nagyjából Szalántáig, de közben dolgozni is kellett, beszálltam hát az autónkba, előre mentünk, készítettem néhány interjút, majd ismét beálltam futni. Ezt így többször megtettem, megtettük. Aztán egyszer csak vége lett a távnak, befutottam a célba. Kovács Janinak az akkori fő szervezőnek természetesen elmondtam a dolgot, de ő ennek ellenére úgy döntött, hogy rászolgáltam az emléklapra. Akkor még nem volt befutóérem. Így teljesítettem életem első és egyetlen Pécs-Harkányát.

- Szerkesztőkén, riporterként viszont nem csak ez az egy volt…

- Ha jól emlékszem, 1990-ben forgattam az első anyagot az akkori Baranya TV riportereként, azóta minden verseny rajtjánál és a célban is ott vagyok. Hatalmas mennyiségű képi és hanganyag van a házi archívumomban a versenyről. Azt hiszem, nem járok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy mi az országban egyedülálló módon közvetítettünk, számoltunk be a versenyről. Mi ugyanis beültünk az autóba a hatalmas méretű és dögnehéz kamerával, felvettük a rajtot, majd a mezőnnyel haladva, egy két helyen megállva interjúztunk néhányat, majd mentünk tovább a mezőnnyel. Ez így ment, egészen a célig. Abban voltunk újak, hogy nem voltunk statikusak, mentünk az eseménnyel. Ezt ma már a drónok és a goprok időszakában sokkal könnyebb megtenni.

- Volt ebből néhány érdekes sztori is, ha jól tudom.

- Kihajoltam az autó ablakán a mikrofonnal és az éppen arra járó futó felé feltettem a kérdést:

- Hogy érzi magát, mennyire nehéz a táv?

- Nem látod b… meg, nem kapok levegőt! Jött a válasz. Nem is zaklattuk tovább ezt a futót.

A verseny hosszú története során nagyon sok híres, válogatott sportolóval készítettem interjút, például olimpikonokkal, is mint például Simona Staicu vagy a későbbi időkben Szabó Tünde. De beszélgettem például a 2019-es és 2020-as kenyai győztesekkel is, akik mindketten nagyon jól érezték magukat a versenyen. Aztán persze voltak hibák is, előfordult például, hogy lekéstük a rajtot.

- A sok verseny bizonyára ellátott élménnyel. Mi volt a legjobb és mi a legrosszabb?

- A legjobb élmény mindig a díjátadások, az eredményhirdetések hangulata. Az első években még az utcán voltak ezek megrendezve, de aztán bekerültek a fürdőbe, zárt térbe. Itt a fürdővendégek is részesei lettek a versenynek, mi pedig nyugodt körülmények között tudtunk dolgozni. Szinte nem is volt olyan interjúalany, aki ne emelte volna ki a verseny remek hangulatát. Rossz élményem soha nem volt, pedig sokszor megáztunk, jeges volt a hátunk a nagy hidegben, hiszen régebben február 20-25-e környékén volt a verseny. Bizony sokszor szétfagytunk.

- Ennek ellenére, természetesen idén is ott leszel a rajtnál és a célban is.

- Igen, mindenképpen. Ahogy harminchárom éve mindig, most is ott leszek. Nagyon szorítok Lomb Ádámért, akit sportolóként és emberként is nagyon nagyra tartok. Remélem, Ádámnak sikerül idén a triplázás, meg lesz a harmadik győzelme zsinóban!

Kapcsolódó hírek