Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Még egy hónap és lehet futni Harkányig

Az idén 42. alkalommal kerül sor a PVSK egyik legnagyobb rendezvényére, a nagy tömeget vonzó, és több külföldi és hazai kiváló sportoló részvételével zajló eseményére, a Pécs-Harkány országúti futóversenyre.

Talán sokan már most készülnek a versenyre, vagy úgy, hogy a viszonylagos jobb idő beálltával már edzenek is, vagy pedig csak gondolnak arra, milyen is lesz az idei rendezvény. Ne habozzanak, nevezzenek, induljanak és nyerjenek, ugyanis minden résztvevő nyer, ha mást nem, egészséget és élményt.

Hol tartunk egy hónappal a rajt előtt, kérdeztük Freier Balázs főszervezőt.

Magyarországon csúcstartónak számítunk azzal, hogy folyamatosan, megszakítás nélkül az idén 42. alkalommal rendezzük meg ezt a versenyt. Még a covid sem tudta ezt a sorozatot megtörni. Most a nevezéseket nézve, a tavalyihoz hasonló létszámú lesz a rendezvény, esetleg túl is szárnyalhatjuk, ugyanis már látszik nagy az érdeklődés.

Lesznek újdonságok is, most csak egyet említenék, kettéosztottuk a nevezési díjat, akik a futás után nem akarnak bemenni a fürdőbe, kevesebb nevezési díjat fizetnek. Amikor én még versenyeztem, és indultam én is ezen a rendezvényen, akkor a hosszú futás után nagyon jó volt bemenni a meleg gyógyvízbe, és kilazítani az izmaimat. Szerintem a látványos környezet, a lankás táj szépsége mellett a gyógyvizes lazulás is élményt jelenthet. Voltak olyanok, akik nem akarják igénybe venni a fürdőt, az ő kívánságuknak is meg akarunk felelni.

Természetesen méltányoljuk ezt az igényt, mert esetleg korán haza akarnak érni, vagy másként lazulnak el, az ő kedvükért tettük meg ezt a lépést.

A 42. Pécs-Harkány futóverseny versenykiírása és a nevezés linkje itt elérhető.

Események

2026. február

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 1

Nagyobb méret Következő hónap