Keresés
Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Három aranyérem az évadnyitó emlékversenyen.

A hét végén a Jakabhegy-Cserkút térségében a PVSK Tájékozódási Futó Szakosztálya rendezte az évad nyitóeseményének is számító, és a szakosztály egyik kiváló volt versenyzőjéről, majd későbbi szakosztályvezetőjéről, Igaz Béláról elnevezett tájékozódási futóversenyt.


Az eseményt Vonyó Péter a PVSK tájfutóinak szakmai vezetője értékelte.

Ennek a versenynek elsősorban a megemlékezés volt a célja, - kezdte a tájfutók szakmai vezetője, majd így folytatta. – Akik részt vettek, ők tisztelegtek Igaz Béla emléke előtt, és olyan terepen versenyezhettek, ahol még ennek a korosztálynak nem rendeztünk versenyt. Több mint százan neveztek, de a rossz idő miatt valamivel kevesebben jöttek el, elsősorban a régióból, de más megyéből is voltak résztvevők.

Ez egy nappali, egyéni regionális verseny volt, a Cserkút térségében a Jakabhegyi út jobb oldalán. A terep nehéz volt, a 10 órakor egyéni indulással rajtoló mezőnynek, így alaposan próbára tette a képességeket. Nem titkolt szándékunk volt az is, hogy az évad első nyitórendezvényén, a március végén a Bakonyban sorra kerülő Országos csapatbajnokságra felkészüljünk, ennek a célnak megfelelt ez a rendezvény, és most talán nem az eredmény volt az elsődleges, bár jól szerepeltek a szakosztály résztvevői. Akik a télen jól felkészültek, azoknak nagyon fontos volt ez a verseny, hiszen képet kaptak arról, hol tartanak. Úgy gondolom, versenyzőink kitűnően helytálltak, látom a gyerekek fejlődését, és ez a lényeg - fejezte be a szakmai vezető.

A PVSK Tájékozódási futóinak eredményei:

1.helyezettek: Benke-Somorjai Dávid, Benke-Somorjai Ábel, István Ágoston

2.helyzettek: Révai Anna, Árki Ármin

3.helyezettek: Werner Boróka, Rácz Léna, Topán László




Kapcsolódó hírek

Hazai rendezésű versennyel kezdődik a tájfutószezon

A hétvégi Igaz Béla Emlékversennyel indul, és majd valamikor november közepén az éves záró rendezvénnyel zárul a 2023-as tájékozódási szezon, amelyben a PVSK is tevékenyen részt vesz. Közben nehéz terepek, hegyes és lankás tájon megtett sok száz kilométer várja az ország és a PVSK tájfutóit.

Elolvasom 2023.03.08. 09:33

Események

2024. április

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5

Nagyobb méret Következő hónap