Magyarország ad otthont augusztus 15-20 között a Felnőtt Tájékozódási Európa-bajnokságnak.
Az MTFSZ elnöksége kijelölte a Vértesben, Mór központtal megrendezendő eseményen részt vevő magyar csapat tagjait, amelyben a válogató versenyek után két PVSK-s versenyző, Becze Rita és Baumholczer Máté is szerepel. Rita a két egyéni számban (középtáv és hosszútáv), míg Máté a két egyéni versenyszám mellett a váltóversenyen is indul majd.
Vonyó Péter szakmai vezető a következőket mondta az esemény kapcsán.
Nagy megtiszteltetés, hogy a PVSK-ból ketten is szerepelnek a válogatottban. Becze Rita újoncnak számít az Eb-n, míg Máté már többször szerepelt, és ért el kiváló eredményeket nemzetközi versenyeken, ő a világ középmezőnyéhez tartozik. Teszi ezt úgy már egy évtizede, hogy mellette dolgozik, és csak a munkaidő lejárta után tud edzeni. A versenyekre a szabadsága terhére jár. Egy ilyen kiemelkedő megmérettetésen való részvétel már önmagában óriási eredmény, természetesen szeretném, ha minél előrébb végeznének. A csapat legnagyobb erejét az összetartás adja, és az is bizakodásra ad okot, hogy a tájfutásban a rendező országnak mindig van egy pici előnye a vetélytársakkal szemben, mert hazai pályán sokkal több edzőtábort lehet szervezni a felkészülési időszakban, és bár a pályára nem lehet belépni, a terepet azért nagyjából ismerhetik a magyar résztvevők. Az Európa-bajnokságon ugyanakkor azért nehezebb dolga van mindenkinek, mert az elit csapatok versenyszámonként 8-8 sportolót is nevezhetnek, a magyar csapat 21 főből áll majd, nagyon erős csapattal érkeznek majd a svédek, a finnek, a norvégok, a svájciak és a csehek is. Azt mondom, az Eb majdnem erősebb, mint a világbajnokság.
A két részvevőnk közül Becze Ritát szólaltattuk meg.
Bár már két főiskolai világbajnokságon is részt vettem 2016-ban és 2018-ban, azért ez a verseny nem ugyanaz, mert itt gyakorlatilag a világ legjobbjai szerepelnek. Többször voltunk a helyszínen, Mór környékén a Vértesben edzőtáborban, így maga a terep jellege ismerős, és ez jelent valami előnyt a magyaroknak. Mivel ez egy erdei verseny lesz, én közép és hosszútávon szerepelek majd. Nem a helyezésben gondolkodom, hanem abban, hogy a legjobb teljesítményt hozzam ki magamból. Ha ezt elérem, már elégedett leszek.
Események
2024. október
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 30
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
-
-
- 7
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
-
-
- 14
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
-
-
- 21
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
-
-
- 28
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
-