Pécsi Vasutas Sportkör | Alapítva 1919-ben | 7622 Pécs, Verseny utca 11. | E-mail: [javascript protected email address]

Hírek

Évet értékeltek a tájékozódási futók

A Mediterrán étteremben zajlott évzáron Viniczai Ferenc tájékoztatót adott az éves eredményekről, és azokról a sikereiről, melyek az idén is nagy büszkeségre adnak okot.

De előtte egy kis történelem:
A szakosztály megalakulása után 25 évvel, 1975-ben szerezte meg az első magyar bajnoki címét Gyenis Zoltán révén ifjúsági korcsoportban. 1977-ben Szabó László volt az első felnőtt magyar bajnok. Őket 1978-ban már hárman követték: Kelemen János, Széles Gábor és Nagy Márton lettek országos bajnokok. Az évek óta tartó folyamatos magas szintű szakmai munka a záloga, az országos és nemzetközi versenyeken elért kimagasló eredményeknek.

Az idei esztendőről Viniczai Ferenc a következőket mondta:
- Az idén 2. helyen végeztünk a pontversenyben, két éve a 3. hely volt a miénk, tavaly, az ideihez hasonlóan szintén második hely, előtte hét évig elsők voltunk. Még is azt mondom, ez volt a legsikeresebb évünk! Azért, mert pontszámban most szereztük a legtöbbet (514-et), és ezzel a tavalyi 100 pontos különbséget 70-re csökkentettük az első helyezetthez képest. Ez néhány versenyszámnak köszönhető, amely a végelszámolásnál jobban „fizetett”, illetve némiképp a pontszámítás is megváltozott – fejezte be mondandóját Viniczai. (Egyébként a bővebb értékelőt olvashatják a vele készült interjúban itt a www.pvsk.hu oldalon, a szerkesztő Ny. L.)

A beszámoló után hozzászólások, jutalmak átadása, és baráti beszélgetés következett.

Az utóbbi években a PVSK sikerek elsősorban Viniczai Ferenc vezetőedzői, és Vonyó Péter edzői tevékenységéhez kötődnek. Munkájukat Lipp József szakosztályvezető, és számtalan társadalmi munkás is segíti. A szakosztály számára nagy segítséget jelent, a PVSK támogatói háttértevékenysége.

Nyilas László

Események

2021. március

    • h
    • k
    • sze
    • cs
    • p
    • szo
    • v
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4
    • 5
    • 6
    • 7
    • 8
    • 9
    • 10
    • 11
    • 12
    • 13
    • 14
    • 15
    • 16
    • 17
    • 18
    • 19
    • 20
    • 21
    • 22
    • 23
    • 24
    • 25
    • 26
    • 27
    • 28
    • 29
    • 30
    • 31
    • 1
    • 2
    • 3
    • 4

Nagyobb méret