Nem lesz egyszerű a pontszerzés a Női NB II második helyezettjének otthonában, de azért a küldetés egyáltalán nem lehetetlen.
Ha tartanánk a tavaszi veretlenséget, nos, azt valószínűleg mindannyian aláírnánk. Így, egy nappal a mérkőzés előtt, a tabellára ránézve mindenképpen. Hiszen a második helyezett Pápai ELC lesz a PVSK csapatának ellenfele a Női NB II harmadik tavaszi fordulójában. Az a Pápai ELC amely eddig mindössze két vereséget számlál, egyiket a listavezető PMFC mérte a Veszprém megyei lányokra, a másodikat viszont az Airnergy FC, a legutóbbi fordulóban. Éppen ez a tény az, amiért a pontosztozkodás látatlanban történő elfogadásával azért kicsit vacillálunk. Hiszen ha az Airnergy FC véghez tudta vinni a bravúrt, akkor mi miért ne tudnánk!
A másik pedig az, hogy a pécsi lányok mindkét tavasszal lejátszott mérkőzése alkalmával eldöntetlen eredmény született. Mindkét alkalommal bizony az ellenfélnek volt oka örülni a megszerzett pontnak és mindkétszer az ellenfél volt magasabban jegyezve a Női NB II táblázatán. Mindenesetre, ha a lányok tudják hozni azt a játékot, amit a legutóbbi két alkalommal, akkor bármi megtörténhet Pápán.
Győrki Ákos, a lányok edzője, mint szinte mindig, ezúttal is a nehézségeket emelte ki:
A tabella második helyén álló Pápához látogatunk, már önmagában is nehéz a mérkőzés. Ha hozzávesszük, hogy egy alapemberre nem számíthatunk, ez csak tovább fokozódik. A déli kezdés sem túl aranyos ilyen távolságnál. Továbbra is vannak hiányzóink, de szerencsére lesz visszatérőnk is. E miatt egy kicsit megint fel kell forgatnom a csapatot, meglátjuk, mit tudunk kihozni ebből a szituációból.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-