Izgalmas, változatos mérkőzésen bizonyult jobbnak a Nagykanizsa.
A tavalyi bajnoki év ötödik helyezettjét fogadták a lányok a Női NB II első fordulójában. Ismertük a kanizsai csapatot, tudtuk, hogy a miénkhez hasonló játékerőt képvisel. Ebből adódóan bíztunk a pontszerzésben annak ellenére, hogy a nyár folyamán alaposan átalakult a csapatunk. Minden esély meg is volt erre…
De nézzük a mérkőzés alakulását:
Már a második percben megszerezhette volna a vezetést a PVSK. Szabó Bernadett futott el a bal szélen, beadása átszállt a védők felett, a hosszú oldalon érkező Gyuradinovics Kinga lecsapott a labdára, de ekkor még mellé lőtt.
A hetedik percben veszélyeztetett először a Nagykanizsa, egy szöglet utáni kavarodás után Kovács kapus védett.
Nem sokat váratott magára a következő kanizsai helyzet, Gergelics Szintia vezethette egyedül a kapura a labdát, de Kovács Eliza ismét nagyszerűen védett.
A tizenegyedik percben Szabó Bernadett lépett ki a védők között, egyedül vezethette a kapura a labdát, lövése a kapufán csattant.
Aztán két perccel később már nem hibázott. Szinte lemásolta az előző szituációt, kihasználva rendkívüli gyorsaságát és robbanékonyságát, kilépett a védők közül és a kapu jobb oldalába lőtt. 1-0!
A huszonkettedik percben bekövetkezett, amitől tartottunk. Tudtuk, hogy nem szabad a kapunk előtt szabálytalankodni, hiszen az ellenfél csapatában van egy játékos, aki a női mezőnyben egyedülálló rúgótechnikával rendelkezik. Nos, Szollár Bernadett újfent bizonyította az állítás igazságát, mintegy huszonkét méterről a sorfal mellett nagy erővel lőtte a labdát a PVSK kapujának jobb sarkába. 1-1!
Hét perc múlva vezetett a Nagykanizsa. Németh Panna elé pattant egy lecsorgó labda, ő éles szögből a kapufát találta el, sajnos a kipattanó éppen a hosszú saroknál helyezkedő Nagy-Fáró Dorottya elé pattant, aki egy méterről besodorta a labdát a kapunkba. 1-2!
A haminckettedik percben jött a PVSK egyenlítés. Ferencz Éva adott be a jobb oldalról , a labda átszállt a védőkön, Szabó Bernadett lecsapott rá és a kapus mellett okosan a hálóba lőtt. 2-2!
Ezzel még nem volt vége a gólok sorának. Szerencsére, a PVSK szerezte a félidő utolsó találatát. Ferenc Évi megismételte a néhány perccel ezelőtti produkcióját, ezúttal a hosszú oldalon érkező Gyuradinovics Kingát szolgálta ki egy beadással. A szélső középpályás rendkívül harcosan lecsapott a labdára és a kapus mellet elgurította azt. 3-2!
A második félidő már nem volt annyira mozgalmas, mint az első, mindössze két lényeges és említésre méltó esemény történt, sajnos mindkettő a zalai lányok nevéhez köthető. Az ötvennyolcadik percben megint Szollár Bernadett! Ezúttal mintegy harmincöt méterre a PVSK kapujától végezhetett el szabadrúgást, ráadásul nem is középről, sokkal inkább a jobbösszekötő helyéről. Olyan messzeségből, hogy szinte nem is gondoltuk komolyan, hogy kapura lő. Nos, sajnos megtette! Elemi erővel leadott lövése mértani pontossággal vágódott a kapuba. 3-3!
Mezőnyjáték jellemezte ekkor a játékot, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben, egészen a hetvennegyedik percig.
Egy jobboldali beadást követően kavarodás alakult ki a hazai kapu előtt. A labda éppen Vékási Fanni elé pattant, aki a jobb sarokba továbbította azt. 3-4!
Bíztunk benne, hogy ezzel még nem alakult ki a végeredmény, hiszen a játékunkban benne volt a gól, de sajnos ezúttal nem sikerült az újabb találat megszerzése. Egyenlő erők csatájából a zalai lányok kerültek ki győztesen. A mérkőzés legjobbját is nehéz lenne megnevezni, hiszen két egyformán extra teljesítményt láttunk mindkét csapatban, Szollár és Szabó teljesítménye egyaránt megsüvegelendő. Elmaradt tehát a jó rajt, de elkeseredésre semmi ok, hiszen voltak biztató jelek a játékunkban. Az akarásra, a küzdésre ezúttal sem lehetett panasz egy kicsivel pontosabb játékkal a pontszerzés, sőt akár a győzelem is meg lehetett volna.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-