Lányfocistáink a Zalaegerszeg csapatát fogadják a Női NB II-ben.
Szombati ellenfelünk négy győzelmet, három vereséget és egy döntetlent jegyez az eddig lejátszott nyolc mérkőzése során, ezzel jelenleg ötödik a tabellán. A pontvesztéseket a listavezető Pápa és a negyedik helyezett Vasas ellen otthon, valamint a PMFC vendégeként szenvedték el a zalai lányok, vagyis vállalható vereségeket szenvedtek az eddig lejátszott mérkőzéseik során. A kék-fehérek házi góllövőlistáját Hannig Viktória Vivien és Vitusz Nikoletta vezeti egyaránt hat lőtt góllal.
De foglalkozzunk inkább a mi lányainkkal.
Nem igazán sikerül jól a rajt, de ez a tavalyi évben is így volt. A legtöbb esetben apróságokon múlott a pontszerzés, egy-egy figyelmetlenség, szerencsétlenül alakuló játékhelyzet és bizony volt, hogy a játékvezető tévedése állt keresztbe a lányok pontszerzése előtt. A legutóbbi hazai mérkőzésen aztán megszületett az első győzelem, Szabó Bernadett találatával, 1-0 arányban legyőzték a Paksi SE együttesét.
Sajnos, az ezt követő angyalföldi kirándulás nem sikerült, 4-0 arányú vereséget szenvedett a csapat. Mivel a megpróbáltatások, a rossz után általában jó jön, jöhetne akár az első bravúr, egy ZTE elleni győzelem! Hogy erre mennyi az esély, erről is kérdeztük Győrki Ákost, a lányok vezetőedzőjét.
Ami a ZTE játékstílusát illeti, az az egyik legkeményebb a mezőnyben - kezdi az edző. Sajnos, többször fordult már elő a velük lejátszott mérkőzések alkalmával súlyos sérülés, reméljük, ezt most elkerüljük. A múlt heti mérkőzésünk sem ment végig sérülés miatti csere nélkül, Laskovics Eszti és Bircsák Enikő is idő előtt kellett, hogy befejezze a Vasas elleni összecsapást. Szerencsére, a tegnapi edzésen már mindketten rendben voltak, de azért a biztonság kedvéért több játékost is behívtunk az U19-es csapatból. Reméljük, nem sérülés miatt kell majd pályára küldeni őket. A múlt heti, a Vasas ellen elveszített meccsünkön három gólt kaptunk pontrúgásból. Sajnos, mi vagyunk a legalacsonyabb csapat a mezőnyben és ez az adottság az, ami a legkevésbé fejleszthető. Megpróbálkozunk egy új formációval a pontrúgások levédésére, reméljük, ez sikeres lesz. Ha ezt meg tudjuk oldani, akár még a meglepetés is benne lehet a játékunkban - fejezte be gondolatmenetét Győrki Ákos.
PVSK - ZTE FC
2023.11.11. 13:30
PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.
Női NB II. Nyugati csoport, 10. forduló.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-