Nehéz éven van túl és nehéz év előtt áll a PVSK NB II-es női labdarúgó csapata.
A hatodik helyen, vagyis a bajnoki tabella közepén végzett a PVSK NB II-ben szereplő női labdarúgócsapata. Mindezt újoncként, megelőzve néhány olyan nagynevű gárdát, amely a magyar bajnokság második vonalában régebb óta szerepel és természetesen sokkal nagyobb rutinnal és tapasztalattal rendelkezik a mieinknél. Hogy a középmezőnybéli szereplés siker-e vagy kudarc, erről is kérdeztük Kovácsevics Istvánt a PVSK Női labdarúgó Szakosztályának vezetőjét.
- Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy siker – kezdi Kovácsevics István. Újoncként kellett megküzdenünk nálunk sokkal rutinosabb csapatokkal, ráadásul a lányoknak új egyesületben, a PVSK-ban kellett megkezdeniük a hosszú bajnoki évet és megszokni az itteni viszonyokat. Annak ellenére, hogy az egyesületünk részéről igyekeztünk mindenben megkönnyíteni ezt a helyzetet, ez bizonyára nem volt egyszerű számukra. Nagy valószínűséggel ennek is volt köszönhető, hogy az első öt forduló nem sikerült éppen a legfényesebben. Aztán lassan, de biztosan magunkra találtunk és kezdtek jönni az eredmények.
- A tavaszi szezonnak is nehézségekkel vágtatok neki.
- Igen, példátlan sérüléshullám hátráltatta a csapat téli felkészülését, ráadásul, mintha egyenesen a kulcsjátékosainkat vették volna célba a sérülések. Persze, egyrészt ami probléma az egyik oldalon az a másikon akár pozitívum is lehet. Gondolok itt arra, hogy megjelentek a felnőtt csapat keretében azok a fiatalok, akik idővel hatalmas értékei lehetnek a csapatnak. Szabó Ágnes Csenge pedálul olyannyira élt a lehetőséggel, hogy azóta első számú jobbhátvédje lett a csapatnak. De Hegedűs Alíz nevét is meg kell itt említeni, hiszen ő például tizenhét évesen már gólt is szerzett a felnőtt csapatban. A magam részéről nagy figyelemmel várom a mindössze tizenhat éves Fekete Emília bemutatkozását a felnőtt csapatban.
- Tehát, a felnőtt csapat ajtaja nyitva áll a fiatalok előtt.
- Igen és ez mindig is így lesz! A következő bajnoki évnek már három utánpótlás csapattal vágunk neki, sok szeretettel várjuk a sportolni, futballozni vágyó lányokat. Nem küldünk el senkit, ez nem versenyistálló, ahol csak a teljesítmény számít. Nálunk, sokkal fontosabb az emberi tényező. Elsősorban embereket szeretnénk nevelni! Szerencsére, a PVSK nagy egyesületként abban a helyzetben van, hogy az infrastruktúra ehhez minden szempontból adott. Az egyesületi modell és a tizenhét szakosztály garancia arra, hogy igazi családi egyesületként működjünk. Például, ha a családban van egy tehetséges atléta fiú és kishúga ki szeretné próbálni a labdarúgást, nálunk megteheti, szeretettel várjuk. Az sem baj, ha nincs semmiféle előképzettsége, mi vállaljuk, hogy megtanítjuk focizni. Szeretettel várunk tehát minden kis és nagylányt, aki szeretné kipróbálni magát labdarúgóként! A szülők pedig egy úttal több gyermek sportolását is megoldhatják itt a PVSK-nál.
- Hogyan tovább, mire számíthatunk a csapattól a következő bajnoki évben?
- Amikor a csapat a PVSK kötelékébe került, azt beszéltük meg a szakmai stábbal és a lányokkal, hogy lépésről lépésre haladva megyünk előre. Most, alapesetben, az a fázis következne, hogy megpróbálunk a dobogó közelébe férkőzni. Azonban már most látjuk, hogy ez nem lesz egyszerű. A szomszédunkban úgy döntöttek, illetve úgy kellett, hogy döntsenek, hogy felnőtt csapattal is nekivágnak a következő bajnoki évnek. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha nem a mi csapatunk legjobb játékosait csábították volna át, a sokkal nagyobb anyagi lehetőségeiket kihasználva, kitartó, féléves munkával. De erről ennyit, voltunk, vagyunk, leszünk! Sir Alex Fergusontól tudjuk: "Van úgy, hogy az embernek hangos a szomszédja. Ez ellen nincs mit tenni. Legfeljebb annyit, hogy az ember bekapcsolja a tévét, és jól felhangosítja."
- Mikor és hogyan kezdődik a felkészülés, lesz-e benne újdonság a tavalyihoz képest?
- Nehéz éven vagyunk túl és már most tudjuk, hogy nehéz év vár ránk. Természetesen, a távozókat igyekeztünk, igyekszünk pótolni, szerencsére ez a folyamat jó úton halad! Újdonság még, hogy Győrki Ákos vezetőedzővel egyeztetve megkértük Sántics Bélát, a PVSK férfi csapatának erőnléti edzőjét, hogy a jövőben segítse a lányok erőnléti felkészítését is. Nagy örömünkre igent mondott, így az ő instrukciói alapján kezdjük meg a felkészülést. El kell ismerni, az élcsapatokhoz képest fizikálisan voltunk leginkább lemaradva. Ezen próbálunk meg most javítani. Ha ezt sikeresen véghez tudjuk vinni, valamint az új játékosaink is gyorsan beépülnek a csapatba, azt hiszem, semmiképpen sem gyengülünk a tavalyiakhoz képest.
Győrki Ákost, a csapat vezteőedzőjét, is megkértük, hogy értékelje a szereplést.
- Kimondott idény eleji célkitűzésünk nem volt, hiszen az első szezonunkat kezdtük meg a felnőttek között - kezdi Győrki Ákos.Több rutinos, már évek óta a bajnokságban játszó csapatot is sikerült megelőznünk, ha ehhez vesszük a sérüléseink listáját, azt hiszem, elégedettek lehetünk az eredménnyel.
- Mi a véleményed a kialakult helyzetről?
- Sajnos, vagy szerencsénkre a PMFC-nél úgy döntöttek, hogy a mi játékosainkra szeretnék felépíteni a következő évi felnőtt csapatukat. Ezzel mintegy nyilvánosan is elismerve a két klub közötti szakmai munka különbségét, ami azért jól esik. Jobban értékeltük volna, ha a klubbok keresik egymást és nem az ő edzőik a mi játékosainkat miközben még tart a szezon. Sajnos ilyen világot élünk. A pénzzel és ígéretekkel nem tudunk és nem is akarunk versenyezni, tudomásul vettük a távozók döntését és ezzel le is zártuk a történteket. Az így kialakult játékos hiányt elsősorban természetesen az utánpótlásból szeretnénk megoldani, többen a felnőttek között kezdik majd meg a szezont. Szerencsére vannak értékrenddel és tehetséggel bíró érkezőink is Laskovics Eszter és Kollár Zsani személyében ha csak a felnőtt érkezőket nézzük, így egyáltalán nem vagyunk kétségbe esve. Rajtuk kívül, lesznek még érkezők a különböző utánpótlás csapatainkba, többek között a PMFC-ből is, hiszen ott sincs kolbászból a kerítés.
- Hogy készülünk, mikor veszi kezdetét a felkészülés?
- Július közepén veszi kezdetét a felkészülés, melyben többek között Sántics Béla személyében egy erőnléti edző is segíti munkánkat. Négy edzőmérkőzés van tervben, hazai és külföldi csapatokkal egyaránt. Sikerült megerősíteni az edzői stábot, így változás lesz továbbá, hogy ezentúl délelőtti foglalkozásokat is tudunk tartani, ez nagy segítség a váltott műszakban dolgozó és az egyetemista játékosainknak.
- Hova várod a csapatot a bajnokságban? Milyen csapat lesz a PVSK?
- Szívben, küzdelemben és összetartásban biztos, hogy erősödik a csapat. Elsődleges cél, hogy megtaláljuk a megfelelő taktikát, hiszen amit az idei évre terveztünk és gyakoroltunk, nem feltétlenül fekszik a még felnőtt szinten rutintalan, megfiatalított keretnek. Kimondott cél nincs a tabellán elfoglalt végső helyezést illetően. Minél hamarabb megtalálni a megfelelő csapatösszetételt, minél többször, minél jobban megszorítani az aktuális ellenfelet.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-