A 14. fordulóból elhalasztott meccs bepótlása a hétközi feladat a női labdarúgóink számára.
Az Almásfüzitő csapata lesz a lányok ellenfele szerdán, a Verseny utcában. Az összecsapásnak másodjára ugrunk neki, hiszen a 14. fordulóban már a bemelegítésig is eljutottunk, amikor özönvíz szerű eső csapott le ránk az égből és a játékvezető kénytelen volt a pálya használhatatlansága miatt lefújni a találkozót, még mielőtt az elkezdődött volna.
Az igazság az, hogy nem igazán bánkódunk amiatt, hogy a hirtelen jött égi áldás miatt későbbre került a találkozó lejátszása. Az eredeti időpontban ugyanis egy példátlan sérüléshullámnak köszönhetően elsősorban a PVSK orvosi stábja lett volna az Győrki Ákos helyett, aki a pályára lépő és a kispadra leülő játékosok névsorát összeállítja. Szerencsére, mostanra sokat változott a helyzet, csak Szabó Bernadett nincs még 100%-os állapotban, de a szombaton lejátszott Budaörs elleni mérkőzésen már ő is pályára lépett, sőt mi több, gólhelyzetbe is került, jelezve ezzel, hogy már közel tökéletes állapotban van sérülése után.
A tabellán is változott a helyzet, időközben a PVSK a nyolcadik helyet foglalja el az Almásfüzitő a kilencediket. Mindenképpen fontos lenne tehát itthon tartani a pontokat és nem csak azért, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei lányok ne előzzenek meg, hanem azért is, mert részcélként a hatodik hely megszerzését tűzték ki maguk elé a lányok. Hogy aztán majd a következő bajnoki évben ismét tegyenek majd egy lépést előre. A mérkőzés kapcsán megkérdeztük Győrki Ákos edzőt, aki az alábbiakat mondta el:
Idény elején nem támasztottunk nagy elvárást a lányok felé, hiszen ez az első évünk a felnőtt bajnokságban. A bajnoki év végéhez közeledve azonban szeretnénk méltókeppen lezárni a szezont és megköszönni a klub támogatását. Realitássá vált a hatodik hely elérése, ami azt jelentené, hogy előttünk csak olyan csapatok foglalnak helyet, melyek évek óta meghatározó csapatai a bajnokságnak. Azonban ehhez egy nagy hajrára van szükség, ami három mérkőzésből három győzelmet jelent. A keretünk meghatározó játékosai előreláthatólag bevethetők lesznek a következő mérkőzésen, amire ebben a szezonban még nem volt példa. Célunk egyértelműen a három pont megszerzése.
Hát így… A részcél teljesítése egyáltalán nem lehetetlen küldetés, hiszen mindkét hátralevő ellenfelünk, a Paksi SE és az FC Ajka egyaránt mögöttünk található a tabellán. Reális tehát a hatodik hely megszerzése, hogy aztán a következő bajnoki évre ismét egy lépéssel közelebb kerüljenek a lányok a hosszú távú céljaik eléréséhez. Drukkolunk!
PVSK - ALMÁSFÜZITŐ SC
2023.05.17. 17:00
PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.
Női NB II. Nyugati csoport, 14. forduló.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-