Leány labdarúgó-utánpótlásunk szakmai programja egyik fontos állomásaként a múlt hétvégén a PMFC-kupán lépett pályára U10-U12-U14-es korosztályunk. A PVSK fiataljai a műfüves tornán olyan rangos klubok ellen mérettették meg magukat, mint az Újpest, a Fehérvár és a házigazda PMFC.
Ellenfeleink a saját régiójukban mind rendkívül meghatározó csapatok, így az elért eredménynél fontosabb volt a gyakorlás, tapasztalatszerzés, szintfelmérés. U14-es korosztályunkat Horváth Petra, az U12-est Gyimesi András és Gyimesi Cecília, míg a legkisebb, U10-eseket Ótott József készítette föl és kísérte el – közülük utóbbi értékelte a magunk mögött hagyott napot: –Szuper nap volt minden szempontból, hiszen elsődleges célként a tapasztalatszerzést, erre építve újabb célok megfogalmazását tűztük magunk elé e neves csapatok ellen. Voltak olyan mérkőzéseink, ahol fel tudtuk venni a versenyt és gólokat is lőttünk, ez pedig ilyen rövid felkészüléssel a hátunk mögött nagyon pozitív visszacsatolás a munkánkról. Az U14-esek 35, a kisebbek 30 perces meccseket játszottak, saját korosztályos szabályaik alapján. Mindhárom ellenfelünk nagyon szépen és tudatosan játszott, így láthattuk az irányt magunk előtt, hogy mit is kell hosszú távon képviselnünk. A törekvés megvan rá lehetőségeinkhez mérten, és azért is jó, hogy ilyen meccseket tudtunk játszani, mert ezeknek van a legtöbb értelmük a fejlődésünk szempontjából. Köszönjük a PMFC-nek a meghívást és a nagyszerű szervezést! – foglalta össze a torna tapasztalatait Ótott József utánpótlásedző.

Események
2025. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
- 6
- 7
-
-
- 8
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
-
-
- 15
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
-
-
- 22
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
-
-
- 29
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
-
