Két perc hiányzott a bravúrhoz a labdarúgó Női NB II-ben.
Két perc… Ennyi hiányzott, hogy a PVSK lányfocistái nagy bravúrt végrehajtva három ponttal térjenek haza Nagykanizsáról.
Az már a tavalyi, a Verseny utcában lejátszott bajnoki mérkőzés alkalmával látható volt, hogy a két csapat nagyjából egyenlő játékerőt képvisel, hiszen szoros, izgalmas és változatos mérkőzésen született meg az akkor számunkra kedvezőtlen végeredmény. Azt a találkozót a vendégek nyerték 4-3 arányban. A zalai találkozó is nagyban hasonlított a pécsihez, az első félidőben nem is jutottak el találatig a csapatok. A hazaiak enyhe mezőnyfölényét stabil védekezéssel kompenzálta a PVSK.
A második félidő elején aztán Mánya Fanni góljával vezetést szereztek lányaink. Kicsit fokozódott a hazai nyomás, azonban a PVSK védelem kiválóan zárt. Egészen a 88. percig, amikor is a hazaiak kiegyenlítettek. Végül, döntetlen állással zárult az ütközet, ami igazságosnak mondható. Persze, bosszantó, hogy mindössze két perc hiányzott a nagy bravúrhoz, ahhoz, hogy a PVSK csapata mindhárom pontot elhozza Nagykanizsáról. Az eredmény és az első tavasszal lejátszott bajnokin mutatott teljesítmény feljogosíthatja a lányokat és a szurkolókat, hogy akár egy kicsit merészebb álmokat is szövögessenek a bajnoki év előttünk álló részében.
FC NAGYKANIZSA - PVSK 1-1 (0-0)
2024.03.02. 14:00
Női NB II. Nyugati csoport, 12. forduló.
Nagykanizsai Olajbányász Stadion, Nagykanizsa.
PVSK NB II: Rédai Veronika - Ferencz Éva, Rácz Mária Marianna, Szabó Bernadett Mária, Palka Luca Anna, Hegedűs Alíz Anna, Szabó Ágnes Csenge, Kovács Eliza, Kollár Zsanett, Megyesi Renáta, Mánya Fanni Andrea (1), Varga Szonja, Baranyai Brigitta, Németh Tamara, Horváth Réka
Győrki Ákos: Nem csak gőzös, de VASÚT is ment Kanizsára… Kulcsfontosságú játékosok hiányoztak a mérkőzésről, ezért sokan játszottak új poszton, de lányaink sikeresen vettek a feladatot és az első félidőben 100% -osan sikerült a védekezés. Volt lehetőségünk támadásokat építeni, a befejezések azonban pontatlanok voltak. A második félidőre viszont összekaptuk magunkat és szép játékokat láthattunk. Ez meg is hozta az eredményt és Mánya Fanni első góljával megszerezte a vezetést. Szépen tartottuk előnyünket, de ellenfelünknek utolsó percekben sajnos, sikerült kiegyenlíteni, így 1-1-es eredmény született.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-