A Női NB II egyik legnagyobb esélyesének otthonában kell helytállni a hétvégén.
Abban azért bízhatunk, hogy a tavalyi bajnoki évben a jobb csapatok ellen jobban ment nekünk is a játék… Márpedig a szombati ellenfelünk igencsak jó csapat, a bajnoki cím egyik várományosa. Csepelre látogatnak a PVSK lányfocistái a soron következő, ötödik fordulóban a női NB II-ben.
A névszponzorral is megerősödött csepeli lányok a legutóbbi fordulóban minimális, 2-1 arányú vereséget szenvedtek a megtáltosodott Pápai ELC otthonában. Ráadásul a mieink ismét nem a legjobb előjelekkel vágnak neki a fordulónak, most éppen egy betegséghullám tizedeli meg a keretet. Így, a mai edzés után is bizonytalan, hogy kikre számíthat Győrki Ákos, a lányok vezetőedzője. De, megszoktuk már a nehézségeket, úgy tűnik, hogy ez az őszi szezon már csak ilyen formában lesz lejátszva. Nem csoda, ha a vezetőedző sem volt túlzottan optimista a szombati összecsapás előtt:
Erős csapat aktuális ellenfelünk, akik a feljutást tűzték ki célul. Sajnos, egy vírusos fertőzés vonult végig a csapaton, nehéz dolgunk lesz a tizenegy egészséges játékos megtalálásával is, de természetesen nem felemelt kezekkel megyünk neki a mérkőzésnek - mondta az edző
A felemelt kezek eddig sem jellemezték a lányokat, biztosak vagyunk benne, hogy ez ezután is így lesz. Hogy miben bízhatunk még? Hát abban, hogy a tavalyi bajnoki évben a jobb csapatok ellen jobban ment nekünk is a játék.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-