Máris itt a lehetőség, hogy a lányok visszavágjanak a kupavereségért.
Két győztes mérkőzés és egy elhalasztott találkozó után vasárnap a ZTE FC lesz a PVSK felnőtt csapatának ellenfele a Női NB II 6. fordulójában. Aktuális ellenfelünk negyedik a tabellán, három győzelem, valamint egy-egy döntetlen és vereség szerepel a zalaiak neve mellett. A sorsolás szeszélye folytán már háromszor szerepeltek idegenben az egerszegi lányok, a begyűjthető kilenc pontból hatot meg is szereztek. Figyelemre méltó, hogy eddig csak a listavezető Budaörs tudta bevenni a ZTE FC kapuját, igaz ők négy alkalommal is. Az egyéni eredményeket szemlélve kiderül, hogy talán Harsányi Andrea gólérzékenysége az, amitől leginkább kell tartania a Győrki Ákos vezette PVSK-nak, hiszen a zalaiak csatára már öt lőtt gólnál jár a bajnokságban. A két csapat már találkozott egymással a Simple Női Kupa második fordulójában Zalaegerszegen. Nos, van miért visszavágni lányainknak, hiszen azon a mérkőzésen súlyos, 7-0-as vereséget szenvedtek. Szikrázóan kemény összecsapás volt, sajnos, több játékosunk is megsérült. Van tehát miért visszavágni a lányainknak, minden bizonnyal nagy csatát láthat majd a remélhetőleg szép számú nézőtábor. Valamint bízunk benne, hogy sportszerű, durvaságtól mentes igazi rangadót. Győrki Ákost is hasonlóan bizakodva tekint a vasárnapi mérkőzés elé:
A jobbik arcunkat szeretnénk mutatni a mérkőzésen, hiszen van mit javítanunk az előző mérkőzésből kiindulva. Remélhetőleg nem lesz olyan durva a meccs, mint a kupában. Meg szeretnénk mutatni, hogy nincs annyi különbség a két csapat között- mondta Győrki Ákos.
Reméljük, játékosaink is hasonlóan gondolkodnak és mindent megtesznek majd a pályán, hogy kijavítsák a kupamérkőzésen történteket. PVSK - ZTE FC női NB II-es mérkőzés tehát október 2-án, 14 órától a PVSK Verseny utcai sportközpontjában.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-