Nehéz mérkőzés vár a lányokra Zalaegerszegen, de a cél a továbbjutás.
Amint arról már beszámoltunk, remek mérkőzéssel és nagyszerű eredménnyel tért vissza a felnőtt női labdarúgás a Verseny utcába.
Nos, sokáig nem kell várni a folytatásra, ugyanis a hétvégén, egészen pontosan szombaton délelőtt tizenegy órától újabb megmérettetés vár lányainkra. Ezúttal Zalaegerszegen a ZTE FC ellen lépnek pályára a Simple Női Kupa második fordulójában. Az aktuális ellenfelünk a legutóbbi női NB II-es bajnokság nyugati csoportjában a középmezőnyben, egészen pontosan a hatodik helyen végzett. A kupasorozat első fordulójában a zalai lányok még nem voltak érdekeltek, csak most a második fordulóban kapcsolódnak be a sorozatba.
Az esélyekről, a mérkőzés várható kimeneteléről ekképpen beszélt nekünk Győrki Ákos, a PVSK női labdarúgóinak edzője:
- Természetesen, mint mindig, most is a győzelem és a továbbjutás a cél, de ezt a mérkőzést még a felkészülés részének tekintjük. Három fiatal, játékost viszünk magunkkal, ők eredménytől függetlenül játszani is fognak. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy is tudnak beilleszkedni a felnőtt csapatba. Mivel nagyon ügyes, tehetséges játékosok, mindenképpen szeretnénk mielőbb beépíteni őket az NB II-es csapatba.
- Van-e valami különleges elvárásod a csapattal szemben?
- Igazából különleges elvárás nincsen, játszani megyünk, mindezt az alapozó időszak kellős közepén. Persze próbálgatjuk a játékosokat különböző posztokon, hogy majd a bajnokságra sikerüljön a csapat szempontjából legjobb taktikát megtalálni. De természetesen ezen a mérkőzésen is cél a győzelem, a továbbjutás, majd a bajnokságban a bajnoki cím.
- A sérültek rendbe jöttek?
- Sajnos nem, sőt a hétvégi mérkőzésre a csapat egyik fontos embere, egyik középső védőnk, Bocz Virág sem tud velünk tartani. Fájdalmasan érint ez minket, hisz nagyon ügyes, tehetséges játékos esett ki a személyében, de megpróbáljuk megoldani a pótlását. Farkas Jázmin sem áll még a rendelkezésünkre, nagyon remélem, hogy a bajnoki rajtra már bevethető lesz, de nem erőltetjük a visszatérését, amíg nem lesz száz százalékos állapotban, addig természetesen nem játszatjuk.
Sok sikert kívánunk a lányoknak, várjuk a sikeres szereplést, a továbbjutást!
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-