Egyenlő erők csatája várható a vasárnapi összecsapáson.
Sajnos, öt lejátszott mérkőzés után is pont nélkül áll felnőtt női labdarúgócsapatunk. Nem, csak nem akar megszületni az első siker, hazai pályán rendszerint nüánszok hiányoznak a pontszerzéshez, de egyelőre még nem sikerült megszerezni az első pontot, pontokat.
Remek lehetőség kínálkozik erre az előttünk álló fordulóban, ugyanis a szintén nem túl fényesen szereplő Paksi SE lesz a mieink ellenfele a vasárnap 15 órakor lejátszandó mérkőzésen. De nézzük a számokat: a paksi lányok egy győzelmet jegyeznek négy vereség mellett, gólkülönbségük mínusz egy. Köszönhető ez annak a tucatnyi gólnak, amit a mezőnyből lefele kilógó Kriston SE kapujába helyeztek el. A maradék mérkőzéseken a mieinkhez hasonló eredményeket értek el. Kiélezett csatára lehet tehát számítani és remélhetőleg PVSK pontszerzésre, ami bizony már nagyon jót tenne a lányok lelkének.
A már-már mindennaposnak mondható nehézségek ellenére Győrki Ákos, a lányok edzője bizakodva tekint a vasárnapi meccs elé:
Vasárnapi ellenfelünket egy esetleges győzelemmel pontszámban beérhetnénk, ennek megfelelően vágunk neki a mérkőzésnek. Sajnos az előző héten remek gólt szerző Bircsákra ezúttal nem számíthatunk, újabb lebetegedőnk is van és az utánpótlás is ezen a napon játszik. Nem a legmegfelelőbb előjelek, de remélem, ez csak feltüzeli a lányokat a mérkőzésen, ahogy máskor is volt hasonlóra példa.
PVSK - PAKSI SE
2023.10.15. 15:00
PVSK Sportközpont, Pécs, Verseny utca 11-13.
Női NB II. Nyugati csoport, 6. forduló.
Események
2024. december
-
- h
- k
- sze
- cs
- p
- szo
- v
-
- 9
- 10
- 11
- 12
- 13
- 14
- 15
-
-
- 16
- 17
- 18
- 19
- 20
- 21
- 22
-
-
- 23
- 24
- 25
- 26
- 27
- 28
- 29
-
-
- 30
- 31
- 1
- 2
- 3
- 4
- 5
-